LMP: elfújta a szél az energiaügyi miniszter ígéretét?

Farkas Bazsi 2023-01-11 17:10:17
A zöldek szerint a kormány számos hibája közül az egyik az, hogy eltékozolja Magyarország természeti kincseit.

Elfújta a szél az energiaügyi miniszter ígéretét? – tette fel a kérdést Tetlák Örs Érd alpolgármestere. Ugyanis Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy rádióinterjúban úgy nyilatkozott, hogy hazánk energiaszuverenitásának erősítését kiemelten fontos feladatnak tartja, ami a zöldek szerint pozitívum, azonban a kormány eddig csak üres lózungokat mondott, és nem érdemben cselekedett. Tetlák azt is hozzátette, hogy Lantos kijelentése egyben a kormány elmúlt tizenkét évnyi bűneinek a beismerése, mivel a Fidesz kiszolgáltatta hazánkat a külföldi, elsősorban orosz fosszilis energiának.

Az új energiaügyi miniszter is úgy fogalmazott, hogy hazánk energiafüggősége nagy, ezen lazítani kell. A zöldek szerint a kormány számos hibája közül az egyik az, hogy eltékozolja Magyarország természeti kincseit, szerintük elég csak a tervezett debreceni akkumulátorgyárra, vagy a külszíni bányászat engedélyezésére, de akár a védett erdők kivágásának a szándékára gondolni. Mindeközben a kormány a válság vesztesein nyerészkedik, hiszen egyre több családnak okoz problémát az infláció, az elszálló energiaárak és az energiaszegénység, addig a nagyvállalatok továbbra is alig vesznek részt a közterhek viselésében, alig adóznak, az LMP szerint ez elfogadhatatlan.

Tetlák elmondta, hogy azonnal meg kell teremtenünk hazánk energiafüggetlenségét, melynek alapja a napenergia, a geotermikus energia és a szélenergia lenne. Utóbbi esetében a szélerőművek tiltására vonatkozó törvényt el kell törölni. Az LMP politikusa ismertette, hogy hazánk ehelyett Azerbajdzsánból háromezer kilométerről fog állítólag szélerőművek által megtermelt energiát importálni, ezer kilométernél is hosszabb, tengerfenéki kábelek segítségével, mindezt úgy, hogy itthon is adottak a feltételek, hogy magunk termeljünk a szél segítségével energiát. Mindez olcsó, zöld és fenntartható, a gázzal összehasonlítva egy kilowatt órára nézve az üvegházhatású gáz kibocsátás negyvenszer kevesebb a szélenergia esetében.

Lantos Csaba nyilatkozata alapján továbbra is csak a gáztározók feltöltésében, és az LMP szerint soha meg nem térülő és soha el nem készülő Paks II-ben látja hazánk energia biztonságának a zálogát. Holott nem rég még azt mondta Lantos, hogy a nap, a szél és a geotermikus energia felhasználásával szinte önerőből is megteremthető lenne hazánk energiafüggetlensége. Emiatt a zöldek határozottan kérik Lantos Csabát, hogy ne csak szavakban támogassa, hanem valóban tegyen meg mindent azért, hogy a szélenergia tiltását minél előbb oldják fel, hiszen az orosz energiafüggőséget nem egy más típusú energiafüggőségre, a fosszilis energiát nem egy másik fosszilis energiára, hanem itthon megtermelhető megújuló energiaforrásokra kell cserélni. – zárta sorait Tetlák. 

Szólj hozzá!

A Győr+ és az igazság - vagy annak hiánya

Úgy sikerült meghajlítani a valóságot, hogy hólapát legyen a talpán aki nem látja a fától az erdőt. 

Ha kimozdulnál a hétvégén Győrből, mutatjuk mit csinálj!

Lemezbörze, power-jóga, mini disco, újjászületés - hogy csak a legjobbakat említsük. 

Magyar Péternek sikerült, amit Orbán meg sem próbált - szóra bírta Robert Ficot a Beneš-dekrétumok ügyében

A szlovák elnök nyíltan magyarellenes választ adott, a magyar kormányfő pedig hallgat.

Megölte és feldarabolta a saját édesapját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Röviddel az apa halála után a házaspár a közös gyermekükkel együtt beköltözött az elhunyt házába, a tulajdonában lévő tárgyakat pedig értékesíteni kezdte, zálogba adta és a személygépkocsiját is használatba vette.

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A téma az EU Ukrajnának adott támogatása.

Hólapát volt, szakmai vita alig - Pintér Bence elmondta, miről kellett volna szólnia a bizottsági ülésnek a győri városházán

A polgármester szerint a hóhelyzet valódi tanulságai elsikkadtak a politikai akciózásban.

Számlagyárat számoltak fel Szombathelyen

Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat két férfival és egy nővel szemben.

Számoljuk együtt a fülesbaglyokat!

Tavaly 1300 példányt számoltak össze megyénkben az önkéntesek. 

Az aHang szerint Rogán Antal minisztériuma jogsértő módon hallgat a legutóbbi nemzeti konzultáció milliárdos költségeiről

Miközben 10-ből 6 ember úgy gondolja, hogy a kormány simán csak politikai kampánycélra használta a felmérést.   

12%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében

A Medián januári mérése alapján 51%-on áll az ellenzéki kihívó.

Újabb 50 millió forintos támogatás kap a körmendi tanuszoda

A létesítmény fejlesztésére tavaly is ekkora összeget szánt a Honvédelmi Minisztérium.

200 ezer forint átlagosan a lakbér Győrben

Ezzel lakhatási szempontból szinte a legdrágább város.

Ónos eső bénítja Győrt - óvatosságra int a polgármester

Pintér Bence azt kéri, csak akkor induljunk útnak, ha feltétlenül muszáj.

Rendkívüli közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. január végén

Alapszabály-módosításról, vezetőváltásról és saját részvények vásárlásáról is dönthetnek.

Orbán Viktor egy…

Komoly üzenet jelent meg a szombathelyi Árkádia Üzletközpont fényreklámján.