14 milliárd forintra vágja meg a kormány az Egist

Farkas Bazsi 2022-12-27 16:51:00
A gyár évek óta támogatója a körmendi kosárlabda csapatnak.

December 23-án, este 11 óra körül jelent meg az a kormányrendelet, ami újabb adókat vet ki olyan szektorokra amelyek eddig nem voltak érintettek. A gyógyszergyártók számára ez egy árbevétel-arányos különadót jelent.

Ez a friss bejelentés szerint a 2022-es, és 2023-as adóévet jelenti.

Az érintettek között van a Egis Gyógyszergyár is, a portfolio.hu számításai szerint a cégnek 14 milliárd forintot kell befizetnie az államkasszába.

Az Egis évek óta névadó szponzora a körmendi kosárlabda csapatnak. Hogy a mostani különadó milyen módon érinti a cég szponzorációs tevékenységét, azt magától az Egistől kérdeztük meg. Amint kapunk választ, azonnal jelentkezni fogunk! 

Szólj hozzá!

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.