A Schaeffler volt tavaly a legjobban kereső vasi cég

Farkas Bazsi 2022-12-08 08:06:00
A Kft. összesen 274 milliárd 715 millió forint nettó árbevételt ért el.

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2021-ben együttesen meghaladta az 1598 milliárd forintot, nyolc százalékkal volt több, mint a megelőző évben - olvasható a TOP 100 Vas megye című kiadványban, írja az MTI.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) adatain alapuló kimutatás szerint a TOP 100 vasi vállalkozás forgalmának kétharmada határon túli értékesítésből származott, a lista 79 adózójánál az árbevétel nőtt, 20-nál csökkent az előző évhez képest, és volt egy újonnan alakult vállalkozás is, amely már alakulása első évének eredményei alapján bekerült a legjobb százba.

A százas listát a nettó árbevétel alapján a közúti jármű- és járműmotorok alkarészeinek gyártásával foglalkozó Schaeffler Savaria Kft. vezeti, amely 2021-ben 274,715 milliárd forint nettó árbevételt ért el szemben a 2020-as 240,517 milliárddal.

A második az egy éve még listavezető, elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozó Aptív Services Hungary Kft. lett, 184,914 milliárd forintos nettó árbevétellel, szemben a 2020-as 262,352 milliárddal. (A csökkenés hátterében a cég adózási struktúrájának változása áll.)

A harmadik - változatlanul - a szintén közúti jármű- és járműmotorok alkatrészeinek gyártásával foglalkozó BPW-Hungária Kft., amely 2021-ben 111,924 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, szemben az előző évi 85,615 milliárddal.

A százas lista első tíz helyén osztozik még sorrendben a TDK Hungary Components Kft., a Linde Gáz Magyarország Zrt.,a Cellcomp Kft., a Falco Zrt., az Allison Transmission Hungary Kft., a Paccor Hungary Kft., és az Opel Hungary Kft.

A száz legnagyobb vasi vállalkozás 2021-ben együttesen 26,3 ezer embernek adott munkát Vas megyében. A listában szereplő vállalkozások több mint a fele bővítette dolgozóinak létszámát a megelőző évhez képest, összesen 980 munkavállalóval. A legtöbb új munkavállalót a feldolgozóiparban alkalmazták.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.