Felszámolják a Szily János utcai közlekedési káoszt Szombathelyen

Farkas Bazsi 2022-12-07 12:29:00
A balesetveszély elkerülése végett megtiltják a parkolást a püspöki palota előtt.

Úgy néz ki pont kerül a szombathelyi Szily János utcai parkolás mizéria végére. Ahogy arról elsőként beszámoltunk november közepén kerültek ki a parkolásgátló oszlopok a Székesegyház előtti járdára. Nem ritkán volt ugyanis tapasztalható az, hogy a sofőrök éppen úgy hagyták itt az autóikat, ahogy tudták.

Ennek egyébként két oka is volt. Az egyik, hogy ezen a területen nem kellett fizetni. Igaz mivel járdáról van szó, így a KRESZ szabályai szerint itt tilos is az autók parkoltatása.

Fotó: Farkas Bazsi

A másik ok pedig az, hogy a közelben nincsen máshol parkoló.

A Berzsenyi tér átépítésével ugyanis közel 50 parkolóhely szűnt meg. 

Ezt a témát tárgyaló Gazdasági és Jogi-, valamint a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság ülésén is elmondta Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester. Aki kiemelte, hogy szerinte hiba volt a tér átépítésekor egy olyan területet kialakítani, amit az emberek nem használnak, és az autókat sem tudják elhelyezni.

Takátsné Tenki Mária (Fidesz-KDNP) a körzet önkormányzati képviselője azt mondta, hogy a Szily János utcai tömbbelsőkben bőven van hely, oda kell a sofőröket tertelni, ehhez információs táblákat kellett volna kihelyzeni.

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester válaszában kitért arra, hogy a teret 2017. decemberében adták át, az előző városvezetésnek közel 2 éve lett volna arra, hogy a lakosságot megfelelően tájékoztassa a környék parkolási lehetőségeiről, de ezt nem tették meg. Megvizsgálják, hogy mit lehet tenni a témában, és ami tőlük telik azt megteszik.

Fotó: Farkas Bazsi

A keddi bizottsági ülésen a testület elfogadta azt az előterjesztést, mi szerint a Szily János utca Püspöki palota előtti területén megállni tilos táblát helyeznek ki.

Az itteni forgalmi helyzetről már írtunk korábban. Az egyirányú közlekedésre kialakított útszakaszon a parkoló autók miatt, a haladó járműveknek le kell húzódniuk a kerékpárosoknak kijelölt útszakaszra, ami balesetveszélyes.

Az utca másik irányában pedig a Szily János utca 4. szám elől a Széchenyi utca torkolatába hozzák át a megállást korlátozó táblát.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.