Ketten pályáztak a szombathelyi 11-es Huszárlaktanya “B” terület részére

Farkas Bazsi 2022-12-02 15:38:00
A zalaegerszegi KOZMA Épületgépészeti kivitelező és Szolgáltató Kft. és a szombathelyi VASI INTER-OPUS Kft. is megvenné a területet. Licit fog dönteni a két pályázó között.

A novemberi szombathelyi közgyűlés tárgyalta a 11-es Huszárlaktanya hátsó, Lovas utcai területének eladási feltételeit. A közgyűlés akkor úgy határozott, hogy netto 660 millió forintért hirdeti meg licit eljárásban a telket. 

A Fidesz-frakció keveselte az árat, szerintük több pénzért menne el egy ilyen belváros közeli telek.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester azzal nyugtatott, hogy ez csupán a kikiáltási ár, és ő maga is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pénzt szerezze belőle az önkormányzat. Még Mészáros Lőrincet is megemlegette, mondván, őt is értesíteni fogják az adódott lehetőségről.

Azt pedig mi tesszük hozzá, hogy a leendő tulajdonosnak vállalnia kell az életveszélyes épületek bontását, a talaj vizsgálatát, az esetleges cseréjét, az ott felbukkanó veszélyes anyagok semlegesítését és amennyiben szükséges exhumálást is kell végeznie. Ezek mind, mind plusz költségeket rónak a vásárlóra.

A szombathely.hu-n közzétett nyilvános dokumentumokból kiderül, hogy a november 28. határidőig két pályázó jelezte vételi szándékát. Az egyik a zalaegerszegi KOZMA Épületgépészeti kivitelező és Szolgáltató Kft., a másik pedig a szombathelyi VASI INTER-OPUS Kft.

A beérkezett pályázatokat a december 5. Gazdasági és Jogi Bizottság fogja tárgyalni. Ezután licit eljáráson derült ki, hogy melyik cég kínál több pénzt az ingatlanért. Természetesen a magasabb árat ajánló viheti a területet. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.