Még december 4-ig Győrben állomásozik Donáth Anna „igazságkiállítása”

Pintér Bence 2022-12-01 13:50:20
A momentumos EP-képviselő plakátkiállítását a Vásárcsarnok előtt lehet megnézni.

Donáth Anna arcával fémjelzett Igazságkiállítást indított a Momentum, aminek keretein belül

országszerte, két hétig óriásplakátokon hirdetik „azokat az igazságokat, amelyeket Donáth Anna a választásokat követő publikációiban kimondott, miközben a Fidesz elhallgatta azokat”.

A plakátokat egyszerre több helyen mutatják be a közönségnek, Budapesten, Debrecenben, Egerben, Szegeden

és december 4-ig Győrben, a Vásárcsarnok előtti téren is meg lehet nézni a kiállítást.

A párt szerint Donáth Anna és a Momentum legfontosabb üzenete az embereknek ezzel a kiállítással, hogy

„soha többé ne hagyjuk magunkat átverni. Ne féljünk az igazságtól, ne féljünk beszélni róla akkor sem, ha nehéz és bonyolult. Akkor sem, ha nem annyira kellemes, mint azok az illúziók és szemfényvesztés, amivel egyes politikai pártok próbálnak minket etetni.”

A Momentum pénteken 14:30 és 16:30 óra között, illetve szombaton 9:00 és 11:00 óra között pultos kitelepüléssel is várja az érdeklődőket.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.

Median: 55-35 a Tisza előnye

Markáns különbség kezd kirajzolódni a két párt között.

Szombathelyen és Észak-Vasban eddig 6 jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda

Dél-Vasban egyelőre 5 jelölt adta le a szükséges 500 aláírást.

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Amikor a sport valóban összeköt - Lélekmozgató Programot rendeztek Győrben

Érzékenyítés, közösség és közös élmények a Magyar Parasport Napjához kapcsolódva.

Hóeltakarítás helyett féldisznó lógott egy kőszegi munkagép markolójáról

Eddig sem a városgondnokság, sem a polgármester nem válaszolt arra, hogy mi is történt szombaton, amikor 36 centis hóval kellett volna megbirkózniuk.

Egészségügyi PPC hirdetések: Miért fontosak?

Az internet lehetőségei szinte korlátlanok, és az online hirdetések kiemelt helyet foglalnak el ebben.

Lázár János szerint a győri fórumán megjelent tüntetők szarháziak 

Még az a szerencse, hogy a miniszter szerint nem kellene hergelni a kampányban.