Jogerősen is életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát a színművész megölése miatt

Pintér Bence 2022-11-25 05:59:35
Nem jogos védelmi helyzetben cselekedett a vádlott.

Helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését és jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2020 májusában kalapáccsal agyonverte édesapját, Szilágyi István színművészt, a Győri Nemzeti Színház tásulatának egykori tagját. Az ítélőtábla honlapján olvasható, MTI által ismertetett közlemény szerint a rendszeresen italozó és pszichiátriai kezelés alatt álló vádlott korábban több alkalommal bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, majd 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte, megtaposta a férfit, aki a helyszínen meghalt.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélték első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre.

A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott, 2 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett. Az ítélőtábla felülbírálatában nem találta alaposnak a vádlottnak azt a védekezését, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett, mert édesanyja egyértelműen arról számolt be: a fia nekiesett az édesapjának, brutálisan bántalmazta, többször fejére sújtott a kalapáccsal, és a mellkasára is többször ráugrott. A vádlott ugyan pszichiátriai kezelés alatt állt, de az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint személyiségzavara a beszámítási képességét nem befolyásolta – írták.

Tudatták: az elsőfokú bíróság feltárta a büntetés kiszabása során irányadó tényezőket és azok helyes mérlegelésével törvényes büntetést szabott ki. Jelentős súlyosító körülmény volt az ügyben – tették hozzá –, hogy „a vádlott élet elleni cselekménye többszörösen is súlyosabban minősült”, ráadásul tettét korábban szintén édesapja bántalmazásáért kirótt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.