LMP: a pedagógusok követeléseit teljesíteni kell!

Farkas Bazsi 2022-11-09 14:24:35
A tanárok fizetése 2016 óta negyven százalékot veszített az értékéből.

pedagógusok követeléseit teljesíteni kell! - jelentette ki Kanász-Nagy Máté és Csárdi Antal, az LMP két frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kifogásolta, hogy a kormány idén már nem emeli a tanárok fizetését, és közben "az unióra mutogat", mondván: onnan várja a forrásokat a béremeléshez.

"Nem tudni, mi lesz a következő. Lehet, hogy holnap a nyugdíjak fizetése kapcsán, holnapután pedig a családi pótlék folyósítása kapcsán fogják kérni az unió forrásait" - fogalmazott.

Leszögezte: a forrást ehhez a magyar államnak kell biztosítania. A tanárok egy hosszú távú stratégia kidolgozását, gyermekbarát, esélyteremtő oktatás megteremtését is követelik. Mindezekhez azonban nulladik lépés a béremelés - hangsúlyozta.

Csárdi Antal elmondta, hogy a tanárok fizetése 2016 óta negyven százalékot veszített az értékéből. Vagyis ha a kormány béremelési ígérete valósul meg, az szerinte azt jelenti, hogy a kabinetnek hosszú távon sincs a tervei között a tanári fizetések értékének megtartása.

Szerinte ez úgy érhető el, ha a bérek vetítési alapját a mindenkori bérminimumhoz kötik, így a tanárok jövedelme elérné a diplomás átlagbért. A forrás rendelkezésre áll a költségvetésben - jelentette ki.

Kanász-Nagy Máté kérdést kapott az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ellenkonzultációjának finanszírozásáról. Az LMP politikusa azt felelte: nem tudja, hogy a konzultációt miből finanszírozzák, de "nyilván gyanús a dolog az elmúlt időszak fejleményei alapján". Hozzátette ugyanakkor, hogy az elmúlt bő egy évben azt látta: Márki-Zay Péter célkitűzései nem szoktak megvalósulni, kudarcba fulladnak.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.