Ivkovics: nem tudni, mire számíthatunk a bosnyákok ellen

Farkas Bazsi 2022-11-07 11:41:44
A nemzeti együttes pénteken a bosnyákoknál vendégeskedik Szarajevóban, egy hét múlva pedig a cseheket fogadja Szombathelyen.

Minden válogatottnál változott a keret a szeptemberi férfi kosárlabda Európa-bajnoksághoz képest, így Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány a bizonytalan helyzetet emelte ki a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszában esedékes novemberi két mérkőzés előtt.

A nemzeti együttes pénteken a bosnyákoknál vendégeskedik Szarajevóban, egy hét múlva pedig a cseheket fogadja Szombathelyen.

A szövetség (MKOSZ) hétfői sajtótájékoztatóján - melyre az előzetes összetartásnak otthont adó Kecskeméten került sor - Szalay Ferenc elnök megköszönte az Eb-szereplést a csapatnak, amely véleménye szerint az öt vereség ellenére jól képviselte a magyar kosárlabdát egy nagyon nehéz csoportban.

"Sok évek munkájának köszönhető, hogy ott vagyunk Európa középmezőnyének az élén, mint ahogy az is, hogy van még esélyünk arra, hogy kijussunk a jövő évi világbajnokságra" - jelentette ki az MKOSZ vezetője. "Két fontos meccs vár most ránk, melyeken folytatódhat az idén megkezdett fiatalítás, így az újak már nagyobb szerepre számíthatnak."

Ivkovics Sztojan kifejtette, a kölni Eb-meccsekhez képest sok helyen történt változás a keretekben.

"A bosnyákok az Eb-n masszív, szervezett játékot mutattak, de most nem lesz ott 3-4 kulcsemberük, köztük az NBA-s Jusuf Nurkic vagy a Real Madridban szereplő Dzanan Musa sem. Nálunk ugyanakkor hiányozni fog a szintén realos Hanga Ádám, a sérült Eilingsfeld János, a Japánban légióskodó Allen Rosco és Ferencz Csaba is. A négyes posztot így főként Filipovity Márkónak és Golomán Györgynek kell megoldani. Szóval nem tudni, mire számíthatunk, de arra kell törekednünk, hogy mi lepjük meg jobban őket" - mondta a szakvezető a szarajevói összecsapásról.

A litván Lietkabelisben kosarazó Golomán közölte, a válogatottban sokat beszélnek egymás között a közelgő meccsekről, illetve arról, hogy győzelem esetén megmarad az esély Magyarország első vb-szereplésére.

A magyarok augusztusban már összecsaptak a csehekkel a K csoportban, és 82-79-re nyertek Chomutovban.

A 2023 februárjáig tartó európai vb-selejtezősorozat 32 együttessel rajtolt. Júliusban minden négyesből az első három gárda jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába, melynek a hátralévő négy meccsére novemberben és februárban kerül sor. A második szakasz 24 együttese négy hatos csoportban folytatja úgy, hogy valamennyien magukkal hozták a korábban szerzett pontjaikat. Végül mind a négy csoportból az első három utazhat a jövő nyári vb-re, amelynek a Fülöp-szigetek, Indonézia és Japán ad otthont.

A magyarok szeptember elején mind az öt Eb-csoportmeccsüket elvesztették Kölnben, s végül a 23. helyen zártak.

A magyar válogatott kerete: Benke Szilárd (Gravelines-Dunkerque, Franciaország), Filipovity Márkó (Chemnitz 99ers, Németország), Golomán György (Lietkabelis, Litvánia), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, Olaszország), Keller Ákos (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Kiss Dávid (Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét), Lukács Norbert (Arconic-Alba Fehérvár), Perl Zoltán (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Pongó Marcell (Arconic-Alba Fehérvár), Pongó Máté (Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét), Somogyi Ádám (Arconic-Alba Fehérvár), Vojvoda Dávid (Arconic-Alba Fehérvár), Váradi Benedek (Rytas Vilnius, Litvánia)

A K csoport állása:
1. Litvánia 15 pont, 2. Franciaország 14, 3. Montenegró 13, 4. Bosznia-Hercegovina 12 (637-664), 5. MAGYARORSZÁG 12 (559-636), 6. Csehország 11

A magyarok további mérkőzései a K csoportban:
2022. november 11.: Bosznia-Hercegovina - Magyarország, Szarajevó
2022. november 14.: Magyarország-Csehország, Szombathely
2023. február 23.: Litvánia-Magyarország
2023. február 26.: Magyarország - Bosznia-Hercegovina

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.