Balla Jenő szerint minden városrészben nyitva kéne maradnia egy postának

Pintér Bence 2022-11-03 11:49:05
Tiltakozik az öt győri posta bezárása ellen a független győri képviselő.

Videóban tiltakozott öt győri posta bezárása ellen Balla Jenő független önkormányzati képviselő, aki a révfalusi postánál vett fel erről szóló videót. Elmondta: ez a posta szolgálja ki egész Révfalut, ide járnak az egyetmisták, a Kálóczy téri otthonból a nyugdíjasok – ezután a belvárosba kell majd menniük.

Balla szerint az lenne a minimum, hogy minden városrészben legalább egy posta megmaradjon

– mondta a képviselő, mikor megkerestük telefonon. A videóban arról beszélt, hogy reméli, meggondolják magukat a döntéshozók – jelen esetben a posta vezetése, ami országszerte 366 postát zárt be energiatakarékossági okokból.

Arr a kommentben érkezett felvetésre, hogy a posta és a személyes ügyintézés ideje lejárt, aképviselő azt írta: lehet, de van olyan korosztály, aki még másképpen szocializálódott.

Szólj hozzá!

Digitális képalkotással mérik fel az önkormányzati átvételre váró sárvári Nádasdy-vár állapotát

Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.

Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

Ciprusi ellenféllel teljes a Falco EK csoportja

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.

Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Sárga fedeles, otthoni szelektív gyűjtésre alkalmas kukákat oszt a GYHG

Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén. 

A mesterséges intelligencia etikai kérdéseit vizsgálja egy magyar-amerikai kutatás

Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.

Kigyulladt autó miatt, forgalomkorlátozás van az M1-es autópályán

Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.