STYL: Egyetlen dolgozónk munkahelye sincsen veszélyben

Farkas Bazsi 2022-11-02 18:07:21
Radics Tibor általános igazgató, az Ugytudjuk.hu-nak tisztázta a cég jelenlegi helyzetét.

Az októberi szombathelyi közgyűlésen volt téma a STYL ruhagyár jelenlegi helyzete. A cég ügyvezetője ugyanis levelet írt Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármesterének. A cég jelenleg bérlője két önkormányzati tulajdonú ingatlannak, egy raktárnak és egy irodaépületnek. A Kft. pedig azzal fordult az önkormányzathoz, hogy mivel a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben kiköltöznek az épületekből, így a fennálló bérleti díj tartozásukat engedje el a város.

A teremben az hangzott el, hogy a cégnek közel 12 millió forintos tartozása van, több képviselő pedig annak adott hangot, hogy aggódik az ott dolgozó családok megélhetéséért.

Megkerestük Radics Tibor, általános igazgatót, hogy megtudjuk, milyen helyzetben van a cég.

Jelenleg 164 dolgozónk van. Megnyugtatok mindenkit senkinek nincsen veszélyben a munkahelye, mindegyik munkavállalónknak biztosítva van a megélhetése. Nemrég emeltük a fizetését mindenkinek nettó 20 ezer forinttal - kezdte így Radics.

Az igazgató azt is elmondta az Ugytudjuk.hu-nak, hogy munkaerőhiánnyal küzdenek. Ha jelentkezik hozzájuk 70 varrónő, akkor azon nyomban munkát tudnak nekik adni.

Sajnos egyre kevesebb ember dolgozik a szakmában. Hamarosan mi is bajban leszünk ugyanis néhány éven belül a dolgozóink nagy részre nyugdíjas korú lesz és nincs utánpótlás. Amikor a háború kitört, azonnal jeleztem is, hogy munkát tudok adni a menekülteknek, ráadásul még a családok elhelyezését is meg tudtam volna oldani, de aztán semmi nem lett belőle. Senki sem jött. Most hetente 200 öltönyt varrunk meg, ha lenne még munkaerő, akkor ez a szám még több lehetne. Sajnos, jelenleg kicsi a kapacitásunk, volt már, hogy munkát kellett visszamondanom emiatt. A környékbeli cégek elszippantják a munkaerőt, ez igaz úgy is, hogy a varrónők inkább otthagyják a szakmájukat, és azon kívül, a magasabb fizetésért váltanak.

12 millió forinttal tartozik az önkormányzatnak bérleti díjjal, ez hangzott el a közgyűlésen.

Az biztos, hogy a rezsi áremelkedés minket is elért. Igaz én kiköttetem a gázt a gyárból, csak villanyt használunk mindenhol. De így is összehúzzuk most magunkat. Azt kértük, hogy ebben a helyzetben engedjék el a tartozásunkat, amennyiben lehetséges.

Felszámolás alatt van a STYL Trade 2020 Kft.?

Nincs. Bárki, aki ilyet mond az nincs tisztában a cég helyzetével. Hozzám is eljutott, hogy a képviselők úgy tárgyalták ki és vélték tudni a cég ügyeit, hogy az érintett fél, vagyis én, ott sem voltam, meg sem hívtak. Javasolnám a képviselő uraknak, hogy meg kellene győződniük személyesen a Styl Ruhagyár helyzetéről és nem csak negatívan nyilatkozni. A levelet is azért küldtük el, mert hiába próbáltunk egyeztetni és időpontot kérni a városvezetéstől, a költségvetésért felelős alpolgármester úr egyszer sem tudott fogadni. 

Mondta, hogy biztosított a cég működése. Meddig?

Remélem, még nagyon sokáig. Amit én látok most az az, hogy ha a mostani kapacitásunk marad, akkor jövőre teljesen egyenesbe jön a cég. Már most vannak olyan megrendeléseink, amelyek jövő júniusra, júliusra szólnak. Szóval az látszik, hogy a megrendelők ismernek minket és megbíznak bennünk. Nagyon sajnálom, hogy a városvezetők nem hasonló módon állnak hozzánk, pedig ráférne a nagy múltú, de megtépázott hírű gyárra és azokra a dolgozókra, akik évtizede itt dolgoznak, hogy kapjanak némi bizalmat. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.