Lejár a szombathelyi Rádió 1 sugárzási engedélye

Farkas Bazsi 2022-10-24 12:04:00
Kiírta a pályázatot a 97,7-es frekvenciára a Médiahatóság. Nagy csodára nem kell számítani.

2023 nyarán jár le a Frisss FM-ként indult, mára pedig már a Rádió1 hálózatába kapcsolt 97,7 MHz-en adó szombathelyi rádió frekvencia engedélye. Nincs ebben semmi különös, a rádiós pályázatoknál ugyanis a pályáztatott frekvenciát 12 évre kapja meg a nyertes pályázó, ennek lejárta után pedig újabb pályázatot ír ki a Médiahatóság.

Míg korábban a 97,1 MHz esetében, ahol korábban kereskedelmi rádió szólt, közműsorszolgáltató jellegű (vagyis sok-sok beszélgetés, kevés zene, kevés értékesíthető reklámidő) rádióra írták ki a pályázatot és lett a Rádió Szombathely helyén előbb a Lánchíd rádió, most pedig a Karc Fm. A Rádió 1 Szombathely frekvenciája az új kiírásban maradt ugyanúgy kereskedelmi, mint korábban.

Médiaszolgáltatási alapdíjként 2 millió 461 ezer forint + ÁFA éves díjat határoztak meg. 

Bár pályázatról van szó, az szinte borítékolható, hogy amennyiben a Rádió1 indul a pályázaton, úgy nem kérdéses, hogy a frekvencia marad náluk. A rádiós piacon már ideje csakis NER-hez közeli cégek nyernek frekvenciákat. Így volt ez legutóbb, a szombathelyi 97,1 MHz esetében, ahol a Szombathelyi Médiaközpont is nyújtott be pályázatot, a befutó mégis a KESMA tulajdonában álló Karc Fm nyerte el. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.