Zalaegerszeg fideszes polgármestere is kiállt a demonstráló pedagógusokért

Farkas Bazsi 2022-10-14 14:32:01
Balaicz Zoltán azt írta, hogy a pedagógusok bére alacsonyabb az indokoltnál. 

Ma szinte egész nap különböző módon demonstrálnak, tüntetnek vagy éppen sztrájkolnak a pedagógusok az egész ország területén. Szombathelyen reggel két iskolánál voltunk ott, hogy tudósítunk az eseményekről.

Zalaegerszegen is tüntettek a tanárok a magasabb bérekért, a kevesebb adminisztrációs terhekért.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a város polgármestere Facebook-posztjában reagált a mai megmozdulásra.

Ma reggel Zalaegerszegen is élőláncot alkotva hívták fel a figyelmet az oktatásügy fontosságára az állami fenntartású iskolák tanárai és diákjai. Ezt demokratikus jogaikkal élve szabadon tették. Senkinek nem lehet baja abból, ha a jogszabályi kereteket betartva figyelemfelhívó eseményen vesz részt!

Polgármesterként, egy közösség vezetőjeként, valamint pedagógusként is azt gondolom, hogy a pedagógusok magasabb bérre vonatkozó felvetései jogosak. A figyelmet arra hívták fel ma Zalaegerszegen az akcióban részt vevők, hogy a pedagógusok bére alacsonyabb az indokoltnál. Azt is gondolom, hogy ez nem politikai akció, nem ellenzéki megmozdulás volt, sőt, a szervezők kifejezetten felhívták a résztvevők figyelmét, hogy nem akarnak a megmozduláson pártokat és politikusokat látni – nagyon helyesen! 

Bízom benne, hogy hamarosan létrejön az állam és az Európai Bizottság közötti megállapodás, amely tartalmazza, hogy a korábbi orvosi bérrendezéshez hasonlóan 2023-ban 21 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig 30 százalékkal emelkedhetnek a pedagógus bérek - írta Facebook-posztjában a város első embere.

Balogh Miklós, korábbi zalaegerszegi parlamenti képviselő Balaicz posztjára így reagált:

Kedves Balaicz Zoltán! Megnézhetnéd az élőláncban nyíltan és bátran kiállók tábláit, polgármester úr. A Városháza lépcsőjén is felmutatták. (Mellékelem.) Sajnos nem az egykori tanár, hanem a Fidesz politikus hangján szóltál az eseményről, a kormány semmitmondó ígéreteit hangoztatva. Kár. Pedig többről van itt szó, mint bérkövetelésről, országszerte és városunkban, Zalaegerszegen is. A szabad oktatásról és a sztrákjogról stb. Nem sorolom, mert a résztvevők tábláin írva vagyon. Erre kellene válaszolni őszintén, bátran és felelősséggel a kormányodnak. Tőled is ezt várjuk.

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.