43 milliárd forintból épül fel Zalaegerszeg új kosárlabdacsarnoka

Farkas Bazsi 2022-10-10 17:04:00
A 4000 főt befogadni képes komplexumot a Mészáros-csoport egyik cége építheti fel.

42 milliárd 787 millió forinttal eredményes volt a közbeszerzése Zalaegerszeg új, 4000 főt befogadni képes rendezvény- és sportcsarnokának. A nyertes a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. lett - szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítőben a napi.hu.

Fotó: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

Idén februárban írtunk róla, hogy csak a tervezésre 715 millió forint közpénz ment el. A tervek szerint a beruházás során a következők valósulnak meg:

- A jelenlegi épület mögött új, modern, 9 ezer négyzetméter alapterületű, napelemekkel felszerelt, 3 ezer ülőhellyel és további 1 ezer állóhellyel rendelkező multifunkciós csarnok épül, fix és mobil (betolható) lelátó szakaszokkal.
- A sportolási lehetőségek és a meccsek egy percre sem szakadnak meg. Az új csarnok felépülése és átadása után minden átköltözik, ezután pedig a régi csarnok elbontásra kerül. Egyrészt azért, mert a felelős gondolkodás jegyében nem vagyunk annyira gazdag város, hogy két csarnokot tartsunk fenn, másrészt, ha megmaradna a régi, akkor arra is milliárdokat kellene költeni éveken belül és az üzemeltetése sem lenne olcsó.
- A régi csarnok helyén 100 férőhelyes új parkoló épül.
- A Zala Plaza keleti oldalán további 159 új parkoló épül.
- A projekt részeként a Balatoni utca és a Stadion utca kereszteződésében körforgalom épül.
- Ugyancsak új csomópont épül a Stadion utca és a Zala Plaza nyugati oldala környezetében.
- Továbbá szükséges a Stadion utca forgalomtechnikai újraszabályozása és új feltáró út építése az új csarnokhoz.

Fotó: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

A nyertes ZÁÉV-vel október 3-án meg is kötötte a szerződést a zalaegerszegi önkormányzat.

Amint elkészül, az új sportcsarnok lesz az otthona a ZTE NB1-es férfi kosárlabda csapatnak. 

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.