Új posta cég tenné be a lábát Magyarországra, elsőként átvenné a Magyar Posta bezárt fiókjait

Farkas Bazsi 2022-10-05 14:20:30
Átvennék a személyzetet is.

Átvenné a Budapesten bezáró 35 posta többségét a világ első számú független postai és üzleti szolgáltatási hálózata. A Mail Boxes Etc. álláspontja szerint ez jó lehetőség lehet mindkét vállalat számára a piaci pozíciójuk erősítésére, miközben az érintett hivatalok közszolgálati státusza továbbra is biztosított lenne és a személyzet egy részét is tovább tudnák foglalkoztatni. Hannya Ernesto, a MBE Magyarország ügyvezetője közölte, a kapcsolatfelvétel már megtörtént a Magyar Postával, és reményeik szerint hamarosan a tárgyalásokat is megkezdik - áll egy hozzánk eljutatott közleményben.

A Magyar Posta szeptember végén harmincöt, jellemzően alacsony forgalmú budapesti posta bezárásáról döntött, melyek utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek. Az érintett hivatalok ugyanakkor kaphatnak egy második esélyt: a világ 51 országában több mint 3 ezer postahivatalt üzemeltető Mail Boxes Etc. bejelentkezett a fővárosban bezáró postákért és a cég hálózatépítési folyamatának keretein belül akár azonnal átvenné azokat, ezzel közelítve a célhoz, hogy Budapest összes kerületében és minden megyeszékhelyen jelen legyenek.

Hannya Ernesto, az MBE Magyarország ügyvezetője rámutatott, az átalakított posták közszolgálati státusza megmaradna, és mivel többek közt a belföldi postaküldemények ára hatóságilag szabályozott, továbbra is a Magyar Posta díjszabásán dolgoznának.

"A cégcsoport kiváló kapcsolatokat ápol számos ország állami postavállalatával, tehát a már meglévő tapasztalatokra tudunk építeni Magyarországon is. Ez jó lehetőség lenne mindkét cég számára a piaci poziciojuk megerősitésére. A tárgykörben a kapcsolatfelvétel már megtörtént a Magyar Postával és remélem, hogy a tárgyalásokat hamarosan meg is tudjuk kezdeni" - nyilatkozott.

Mint mondta, az épületek átvétele mellett tervezik az ott dolgozó személyzet megtartását is, hiszen ők a motorjai a postai szolgáltatásoknak Hannya Ernesto azt is elmondta, a szolgáltatásuk nemcsak Nyugat-Európában és a tengerentúlon bizonyított már, hanem itthon is. A cél, hogy üzleti alapú szemléletet vezessenek be ebben a szektorban is, és rámutassanak, hogy piaci alapon is lehet gazdaságosan működtetni a postákat.

Kijelentette, az MBE csoport a világ legnagyobb független postai szolgáltatója, amelynek fő profilja a küldemények, dokumentumok, csomagok kezelése, feladása, szállítása és csomagolása. Hozzáfűzte, elsősorban kis- és középvállalkozásoknak, valamint magánszemélyeknek nyújtják tanácsadással, igényfelméréssel egybekötött szolgáltatásukat, mindezt rejtett költségek nélkül, fix árakkal.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.