Zöld szigeteket hoznának létre a bécsi aszfaltos parkolókban

Farkas Bazsi 2022-09-05 13:50:19
Így csökkentenék az aszfaltozott felületek és környezetük hőmérsékletét.

A természetben a lehulló csapadék nyolcvan százaléka ott párologhat el, ahol földet ért, míg a beépített városi területeken ez az arány mindössze öt százalék. Bécsben zöldtetők, víztározók, kizöldített parkolók és szivacsváros segítenek megtartani a csapadékot, amivel nemcsak a zöldterületek járnak jól, de a város klímája is javul.

A fővárosra hulló csapadék nagy része azonnal a csatornarendszerbe kerül, ahelyett, hogy beszivárogna a talajba. Ez nemcsak pénzt és energiát emészt fel, de azt is jelenti, hogy a rendszer kapacitásának több mint kilencven százalékát a nagyjából tiszta esővíz elvezetése köti le, míg a városban keletkező szennyvíz összegyűjtésére mindössze a kapacitások alig tíz százalékát használják. Ezen szeretne a jövőben változtatni a városvezetés.

Az elmúlt években számos olyan megoldással kísérleteztek, amelyek az esővíz helyszíni felhasználását segítik. Ilyenek például a zöldtetők, az esővízgyűjtők, a víztározók, a szivacsváros-elv alapján átalakított utcák vagy éppen Aspern, Bécs új városrésze, ahol már nagy területen alkalmazzák utóbbi elvet. Itt a csapadék már nem a csatornahálózatba folyik, hanem beszivárog a talajba és a zöldterületeken keresztül fokozatosan elpárolog. A módszer előnye, hogy nemcsak kevesebbet kell öntözni, de a környék klímája is kellemesebb, hűvösebb.

A bécsi szakembereknek már a szupermarketek óriási parkolóira is van ötletük: itt kisebb-nagyobb zöld szigeteket kellene létrehozni és ide vezetni a csapadékot, hogy aztán szép lassan elpárologhasson, csökkentve az aszfaltozott felületek és környezetük hőmérsékletét – tájékoztat Bécs Város Külképviseleti Irodája.

A klímaváltozás miatt egyre forróbb és szárazabb nyarak várhatóak, hirtelen, nagy mennyiségben lehulló csapadékkal. A forró levegő több vizet vesz fel, így a hőhullámok során sokkal több víz párolog el a talajból. Ilyen körülmények között minden csepp esőt meg kell becsülni és meg kell próbálni hasznosítani – vélekedik Christian Härtel, a Bécsi Városháza Környezetvédelmi Ügyosztályának területfejlesztési osztályvezetője - adta hírűl a magyarok.orf.at.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.