Egyelőre nem tervezik az állami iskolákban a szombati tanítás bevezetését a téli spórolás miatt

Nagy Donát 2022-08-30 17:18:36
A Belügyminisztérium szerint a lehetőség az állami iskolákban is adott erre, de egyelőre nem gondolkodnak hasonlóban.

Nemrég írtunk róla, hogy az őszi szünetig hét szombati napon is oktatnak a győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában, hogy ezzel előre ledolgozhassák a téli, hidegebb napokat, és hosszabb lehessen a téli szünet.

Kropfné Knipp Mária, a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola igazgatója levélben tájékoztatta az energiaválság kezelésére hozott intézkedésekről a szülőket, és kiderült, hogy

az őszi szünetig szombaton délelőtt is lesz oktatás az iskolában, hogy hosszabb lehessen a téli szünet, mivel a decemberi leállás jelentős tétellel csökkenti a rezsiköltségeket.

A Redditre kikerült levélben az igazgató felidézi a jogszabályt, ami lehetőséget ad erre. A levél arra is utal, hogy van esély arra, hogy távoktatásra állnak át az iskolák.

A Pénzcentrum levélben kérdezte meg a Belügyminisztériumtól, hogy mi a véleményük a hatnapos iskolahétről, illetve azt, hogy van-e központi iránymutatásuk a magyar iskoláknak ebben a tekintetben.

Mint mondták, a Belügyminisztérium az egyházi fenntartású oktatási, nevelési intézmények fenntartói körébe tartozó kérdésekről nem formál véleményt.

Állami fenntartású oktatási, nevelési intézményekben ilyen döntésről nincs ismeretünk

– tették hozzá válaszukban.

Továbbá közölték, a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint

Alapos indokkal, a fenntartó egyetértésével a tanítási hetek - a szombat igénybevételével - hat tanítási nappal is megszervezhetők abban az esetben, ha a tanulók részére legalább harminchat óra megszakítás nélküli heti pihenőidő és az elmaradt heti pihenőnapok igénybevétele - egy vagy több összefüggő tanítási szünetként - a tanítási félév során biztosítható.

Mint mondták, a Belügyminisztérium az intézményeitől központi iránymutatásként a jogszabályok betartását követeli meg.

Röviden: a szabályok szerint az állami iskolákban is megvan a lehetőség a hatnapos iskolahét elrendelésére, de ilyent egyelőre – saját elmondásuk szerint – nem terveznek.

Címlapkép: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.