A világ leggazdagabbjai több mint 30 milliárd dollárt veszítettek a Fed vezetőjének pénteki beszéde után

Fehér Buda 2022-08-28 10:03:52
Azért szegények így sem lesznek.

A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után - áll a Forbes honlapján. A közel tíz percig tartó beszédben a Fed vezetője jelezte, hogy a jövőben további jelentősebb mértékben emelkedhetnek az amerikai kamatok az infláció megfékezése céljából. A piac a kamatemelések lassulására számított.

A Forbes szerint a világ leggazdagabb üzletembere, a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk vagyona 5,4 milliárd dollárral 257,3 milliárd dollárra zuhant. Bernard Arnault, a világ vezető luxuscikk-gyártója, az LVMH fő tulajdonosa 4,5 milliárd dollárt veszített, vagyona 161,7 milliárd dollárra csökkent, míg az Amazon alapítója, Jeffrey Bezos vagyona 6,5 milliárd dollárral 155,3 milliárd dollárra zsugorodott, írja az MTI.

A Google alapítói, Sergey Brin és Larry Page körülbelül 5 milliárd dollárt, Warren Buffett és Larry Ellison befektetők fejenként mintegy 3 milliárd dollárt, Bill Gates pedig több mint 2 milliárd dollárt veszített a Forbes számításai szerint. Az indiai milliárdos és az Adani Group konszern tulajdonosa, Gautam Adani lett az egyetlen a világ tíz leggazdagabb emberének listáján, aki nem veszített pénzt pénteken, sőt a vagyona 1,6 milliárd dollárral 140,1 milliárd dollárra nőtt.

A Fed elnökének pénteki kijelentése nyomán komoly mínuszban zártak az amerikai tőzsdék. Így például a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index június közepe óta a legnagyobb veszteséggel, 3,37 százalékos mínuszban zárt, de 3,94 százalékos gyengüléssel fejezte be a hét utolsó kereskedési napját a technológiai részvények Nasdaq mutatója is. Az 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 3,03 százalékkal csökkent.

 

Szólj hozzá!

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.