A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyarország repülőrajtot vehet a gazdaság újraindulásakor

Fehér Buda 2022-08-28 13:00:01
Hollik István szerint itt van a válságkezelési tudás.

Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában, írja az MTI. A politikus kifejtette: minden magyar büszke lehet arra, hogy az az állam, az a nemzet, amelyhez tartozik, már több mint ezer éve fennáll és a történelem viharain keresztül is meg tudott maradni. "Az elmúlt száz évben nagyon nehéz időket kellett átélnie a magyarságnak, de most talán erősebbek vagyunk, mint valaha, és ezt ünnepeljük meg" az államalapítás ünnepén, a szombati tűzijáték pedig alkalmas volt arra, hogy méltóképpen ünnepeljünk - fogalmazott.

Kiemelte: jelenleg a háborús infláció nemcsak egész Európát, hanem az egész világot sújtja, például az Egyesült Államokban sok évtizede nem látott fogyasztói áremelkedés van. Az inflációt a háború okozza, de az arra adott brüsszeli szankciók súlyosbították a helyzetet és nem sikerült véget vetniük a háborúnak - tette hozzá Hollik István. Úgy vélte, ugyanakkor van lehetőség arra, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen, kemény, határozott, gyorsreagálású kormányzati munkával és összefogással a lehető legnagyobb mértékben megvédhetik a magyar embereket a válság negatív hatásaitól, és amikor vége lesz a háborúnak, és az európai gazdaság újraindulhat, Magyarország "repülőrajtot" vehet. Ebben van gyakorlati tapasztalata Magyarországnak és a Fidesz-KDNP-kormánynak is, hiszen ezt tették a Covid-válság idején - tette hozzá.

Hollik István szerint Magyarország azért lehet lokális kivétel, mert megvan hozzá minden adottsága, itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak Magyarországra, hiszen versenyképes a gazdasági környezet, kedvező az adózási rendszer, a magyar emberek pedig "tudnak és akarnak dolgozni". Ha ide tudnak vonzani további beruházásokat, akkor az európai gazdaság megindulásakor Magyarország ebből a válságból is megerősödve jöhet ki - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy minél hamarabb békére van szükség, mert a háború és az elhibázott szankciós lépések okozzák és súlyosbítják a válságot, ami komoly energiaellátási problémákhoz fog vezetni egész Európában. Lesznek olyan országok, ahol nem lesz elegendő energia, de Magyarország biztonságban van, itt az energiaellátás biztosított, a gáztározók folyamatosan töltődnek - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.