Felvásárolná az állam a magyarországi Vodafone nagy részét, egy trükknek hála pedig nem is vizsgálhatná a manővert a Versenyhivatal

Nagy Donát 2022-08-22 08:39:00
Azt mondják, ez közérdek, ezért kezdeményezik, hogy a tulajdonrész vásárlást minősítsék nemzetstratégiai jelentőségűvé. Az akvizícióhoz így senkinek sem lesz semmi köze. Mészáros Lőrinc is besegít.

A magyar állam közreműködik a Vodafone Magyarország hazai tulajdonba vételében - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a 2010 utáni kormányoknak mindig is kitüntetett célja volt, hogy a nemzetstratégiai jelentőségű ágazatokban a magyar tulajdon arányát erőteljesen növeljék és lehetőség szerint többségi szintre emeljék. Ez a kormányzati cél a bank-, az energia- és a média szektorban már teljesült, most lehetőség mutatkozik arra, hogy a távközlési piacon is komoly szereplővé lépjen elő egy magyar, állami tulajdoni részesedést is maga mögött tudó vállalat.

A tájékoztatás szerint ennek érdekében, a tulajdonosi jogokat gyakorló gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton felkérte a Corvinus Zrt.-t, hogy vásárolja meg a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. kisebbségi, azaz 49 százalékos részvénycsomagját. Ennek első lépéseként sor került egy előzetes, nem kötelező erejű megállapodás megkötésére a Corvinus Zrt., a Vodafone Europe BV, valamint a 4iG Nyrt. között.

Közölték azt is, hogy a miniszter úgy értékeli, hogy a tranzakció közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthető, ebből adódóan indítványozza a kormány erre vonatkozó döntését.

Az akvizíció sikeres zárását követően minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a hazai távközlési szektorban egy olyan magyar, nemzeti tulajdonú, a piacon vezető szerepet vállaló cég jöjjön létre, amely a 21. századi digitális kihívásoknak is megfelelve hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, egyben kimagasló, minőségi szolgáltatást nyújtson a közel 4 millió lakossági és vállalati ügyfele számára - írták.

Frissítés

A cikk megjelenése után kiderült, hogy a cég egészét megveszik, hihetetlen, 715 milliárd forintnyi euróért. Részletek itt.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.