Nyilvánosak a Donald Trump házában tartott kutatás iratai

Fehér Buda 2022-08-13 19:00:00
A nyomozók 20 doboznyi iratot foglaltak le.

Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak. A hatósági intézkedésről szóló bírósági végzést és jegyzőkönyvet az igazságügyi miniszter csütörtöki sajtónyilatkozata után hozták nyilvánosságra, több nappal azután, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) házkutatást tartott a floridai házban. Merrick Garland tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a közvélemény erre irányuló igényét érzékelve kezdeményezte az iratok nyilvánosságát.

Donald Trump csütörtök este minél gyorsabb nyilvánosságra hozatalt követelt. A Fox News hírcsatornán pénteken megjelentetett bírósági végzésből kiderül, hogy azt múlt szombaton, augusztus 5-én írta alá egy bíró, Bruce Reinhart, amivel felhatalmazást adott az FBI-nak, hogy a floridai ingatlant, annak minden helyiségét átkutassák, amelyet Donald Trump és munkatársai használnak. A végzés azt is tartalmazta, hogy az intézkedést augusztus 19-én, vagy azt megelőzően, reggel 6 és este 10 óra közötti időszakban folytathatja le a hatóság, és ott minden fizikai formában létező, és egyéb bizonyítékként használható adathordozót lefoglalhatnak, amelyen illegális adatok tárolhatók.

A nyomozók által készített jegyzőkönyv szerint 20 doboznyi iratot foglaltak le. Ezek között szerepelnek minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) iratok. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy az FBI magával vitt egy "bőrkötésű dobozt is", benne fotóalbumokkal, kézzel írott jegyzetekkel, és különböző egyéb, minősített és titkos iratokkal.

A hírcsatorna összefoglalója szerint Donald Trump és csapata vitatja az iratok minősített voltát, ugyanis a volt elnök a hivatalából történt távozása előtt feloldotta azok minősítését. A Washington Post című napilap helyi idő szerint péntek reggel saját értesülésre hivatkozva azt írta, hogy atomfegyverekre vonatkozó minősített iratokról is szó volt a házkutatás során. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból erre vonatkozó információ nem derült ki.

Közben New Yorkban véglegessé vált, hogy október 24-én kezdődik a Trump vállalkozás bírósági tárgyalása az esküdtek kiválasztásával. Az ügyben eljáró bíró egy meghallgatáson elutasította a Trump Szervezet (Trump Organization) és korábbi pénzügyi vezetője, Allen Weisselberg kérését az adócsalás vádjának ejtésére.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.