Itt a válasz a repülőjegyadóra: bezárja nyolc budapesti útvonalát a Ryanair

Papp László Tamás 2022-08-11 16:19:05
Lentebb kiderül, melyeket is.

Megszünteti nyolc budapesti útvonalát a Ryanair, amely már a repülőjegyadó bevezetése után jelezte, hogy a plusz költségnek járatrikítások és -leállítások lehetnek a következményei

– írja a Bank360.

Megérkezett a Ryanair reakciója az általa idiótának nevezett utasadóra: a fapados légitársaság megszünteti 8 budapesti útvonalát - vette észre az okosutas.hu. Szerdán ezek a célpontok kerültek ki a menetrendből, tehát állnak le a téli menetrendváltástól: Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga, Torino. Azok az útvonalak ebben ebben nincsenek benne, amelyek az eredeti terv szerint is leálltak volna télre, mint például a nagyon népszerűvé vált nyári utazási célpont Rimini.

A listán azok járatok szerepelnek, amelyekre régóta árulja a jegyeket a Ryanair, és most döntött arról, hogy mégsem fogja repülni azokat télen. Sok útvonalon ritkítanak is, de ez a normál téli rend része, máshol is meglépik a hálózaton. A teljes zárás tűnik az extraprofitadóra adott reakciónak az utazási portál szerint.

A Ryanair már a magyar extraprofitadók között bevezetett a repülőjegyadót, hivatalos nevén a légitársaságok hozzájárulását. Ezt a repülőtéri földi kiszolgálást végző cégeknek kell beszedni. A hozzájárulást a belföldről induló utasokra kell megfizetni (a tranzitutasokra nem)

– emlékeztet a Bank360.hu.

A július 1-től élő repülőjegyadóra két tarifa van. A kormányrendelet szerint utasonként 3900 forintot kell fizetni, ha az utas végső úti célja az Európai Unió, Nagy-Britannia, Észak-Írország, valamint Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Koszovó, Liechtenstein, Moldova, Monaco, Montenegró, Norvégia, San Marino, Svájc, Szerbia és Ukrajna. Végső úti céllal más országokba repülő utasonként 9750 forint a hozzájárulás mértéke.

A Ryanair már az extraprofitadó bevezetése után közölte, hogy ennek a plusz költségnek járatritkítások és -megszüntetések lehetnek a következményei. Azokra a foglalásokra, amelyek az adó kihirdetése előtt történtek és június 30. utánra szóltak, a Ryanair beépítette az árba a 3900 forintot, vagy a vásárlók lemondhatták az utat. Erre válaszul Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair ellen Magyarországon. 

Ennek eredményét a napokban hozta nyilvánosságra Varga Judit igazságügyi miniszter. Eszerint az extraprofitadó áthárítása miatt 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a Ryanairre. A légitársaság megalapozatlannak tartja a büntetést és bíróságra viszi az ügyet. Az egyelőre nem ismert, hogy a fogyasztóvédelmi vizsgálatban konkrétan milyen jogsértés vagy jogsértések alapján szabták ki a légitársaságra rekordösszegűnek számító bírságot.

Az extraprofitadó miatt a Ryanair nyilvánosan is keményen ostorozta a magyar kormányt és annak miniszterét, Nagy Mártont. A Ryanair több, mint hülyeségnek minősítette az új adót. Vezére, Michael O’Leary pedig leidiótázta Nagy Mártont

– szól az írás.

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.