Jenei Ferenc: a kisalföldi erdőgazdaság már a rendelet megjelenése előtt engedélyt kért fakivágásra a kormányhivataltól

Papp László Tamás 2022-08-10 10:25:00
Az LMP győri elnöke szerint fokozottan védett természetvédelmi területre, vegetációs időszakra szól a fakivágási engedély.

Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, és Jenei Ferenc, a zöldpárt győri elnöke El a kezekkel a magyar erdőktől! címmel tartott sajtótájékoztatót a győri vasútállomásnál. 

Fotó: Papp László Tamás

Bakos Bernadett elmondta: eredetileg a klímabérletről akart volna beszélni, de a fakivágási kormányrendeletet nem hagyhatják szó nélkül. Az LMP képviselője egy, a fideszes fakivágást jelképező narancssárga baltát is hozott magával a sajtótájékoztatóra.

Jenei Ferenc azzal kezdte: ő már az erdészeti iskola első osztályában azt tanulta: aki vegetációs időszakban végez fakitermelést, az nem erdész, hanem barbár. 

Fotó: Papp László Tamás

Viszont a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, Orbán Tibor már július 7-én, tehát jóval a rendelet megjelenése előtt engedélyt kért fokozottan védett természetvédelmi területen, vegetációs időszakban való fakitermelésre a kormányhivataltól. Amit a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetője, Széles Sándor augusztus 5-én meg is adott.

Az LMP politikusa felszólítja a KAEG Zrt. vezérigazgatóját, adjon magyarázatot, hogy kérhetett erre engedélyt a rendelet megszületése előtt? S megkérdezte az erdőgazdaság vezetőjétől: erdésznek tartja magát vagy barbárnak?

Szólj hozzá!

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.