1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl

Papp László Tamás 2022-08-09 16:46:08
Az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a vízgyűjtőkön már 2021 is szárazabb volt az átlagosnál, 2022 első hét hónapja növelte ezt a hiányt. Az ország 12 vízügyi igazgatóságából tíz területén van érvényben vízhiány elleni készültség. A megnövekedett vízigények a korábban betározott vízmennyiségből kielégíthetők.

Vízkorlátozásra sehol nincs szükség, ám a rendkívüli - öntözési idény elején nem jelzett - vízigények lekötésére csak korlátozottan van lehetőség, tették hozzá. A Dunán a budapesti Kvassay-zsilipnél, illetve Tasson a Sajó Elemér-műtárgyon folytatódik a szivattyús vízpótlás. Július 13. óta mintegy 40 millió köbméter vizet, hozzávetőleg egy Velencei-tónyi vízmennyiséget emeltek a Dunából a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágba, amelyet elsősorban öntözésre, halastavak üzemeltetésére használtak.

A Balaton átlagvízállása kedd reggel 78 centiméter volt. A következő egy hétben folytatódik a vízszint lassú csökkenése. Az előrejelzések szerint az üdülési idény végén, szeptember 1-jén a tó átlagvízállása várhatóan 70-75 centiméter körül alakul.

A Velencei-tó kedd reggeli vízállása 58 centiméter volt. A halak oxigénellátása érdekében a vízügy munkatársai több levegőztető, vízforgató berendezést telepítettek és üzemeltetnek. Az illetékes vízügyi igazgatóság hétfői mérése szerint a Velencei-tó vízminősége, az oldott oxigén koncentrációja, illetve az algaösszetétel és -mennyiség megfelelő a vízi ökoszisztéma szempontjából.

Azonban a vízvesztés a tó vizének koncentrálódását okozza, ennek következtében a víz számos jellemzője meghaladhatja a halak tűrőképességét,

halpusztulást okozhat,

írták. Az OVF közölte, hogy az aszályhelyzet, a tavak és folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igények miatt folytatja munkáját a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, amely országosan összehangolja a vízhiánnyal összefüggésben végzett vízügyi tevékenységet.

Címlapkép: Pixabay.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.