Megszűnhet, de legalábbis elköltözhet a legendás győri Arrabona Ételbár

Pintér Bence 2022-08-03 09:12:00
Vannak elképzelések az egykori Arrabona áruház felső szintjeinek hasznosítására.

Az Új Szó Nálunk számolt be arról a hónapok óta terjedő pletykáról, hogy felújítás, átalakítás miatt megszűnhet, vagy legalábbis elköltözhet az Arrabona áruházban található Arrabona Ételbár. A melegszendvicséről híres hely a 42 éve átadott áruház legfelső emeletén a nyitás óta megtalálható – mostanában kínai cipőáru között kell utat törni hozzá –

de úgy néz ki, már nem sokáig, tervek vannak ugyanis az Arrabona felső szintjeinek átalakítására.

Az Új Szó arról ír: körülbelül egy évvel ezelőtt derült ki, hogy az áruházat is birtokló – több mint félszáz, jobbára budapesti cégből álló – tulajdonosi körnek tervei vannak az 1980 óta áruházként működő Arrabona két emeletével, míg a hagyományosan élelmiszerüzletként működő földszint a Sparé.

Az első emeleten a hozzánk is pletykaként eljutott tervek szerint ruhaüzletek, a legfelső emeleten viszont magánklinika létesülne.

Ezzel pedig megszűnne az Arrabona Ételbár helye, amely nem csak kinézetében hozza vissza a nyolcvanas évek retróélményét, de az ott dolgozók közül is sokan még az eredeti csapatból vannak ott, ahogy a lap írja: van olyan dolgozó, aki ma 54 éves, belépésekor pedig 14 esztendős volt.

Lapunk értesülései szerint több akadálya is van annak, hogy a beruházás hamar elkezdődjön: egy klinika miatt például bővíteni kéne a parkolók számát, mélygarázst kéne építeni, ami miatt viszont a Spart is be kéne zárni, ezt azonban az élelmiszerlánc nem szeretné.

Hivatalos információ egyelőre még nincs arról, hogy mi lesz pontosan, és mikor, de igyekszünk ezt mi is kideríteni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.