A Duna helyett vezessük fáinkhoz a győri esővizet!

ugytudjuk.hu 2022-08-03 06:30:55
Látszik a képeken, hogy milyen boldogok ezek a fák a 60 fokos beton közepén. Pedig semmibe sem kerülne inkább esőkerteket létrehozni.

Jenei Ferenc, az LMP győri elnökének publicisztikája.

Száradnak ki a fák az aszályos időszakban Győrben. Főleg a fiatal fákra veszélyes az esőmentes időszak, hiszen ezek gyökerei még nem érnek a talajvízig, így fokozottan sújtja őket az esőhiány. Itt egy jellemző kép:

Lenne megoldás erre, úgy hívják: esőkert.

Mindjárt meg is mutatom, hogy nézne ki egy ilyen, de előbb tegyünk egy kis kitérőt, és nézzük meg, mi a helyzet most az esővíz elvezetésével és a fák locsolásával Győrben.

Dézsi Csaba András győri polgármester a két évvel ezelőtti nagy nyári esőzések óta az esővíz-elvezetés szakértője is lett, indítványára már nem csak a megszokott vízszintes csatornák, de az útpadkába épített függőleges csatornanyílások is épülnek a városban. Itt épp átad egy hagyományos csatornát, bár nem teljesen elégedett vele:

Ezen a másik képen az látható, hogy a kb. 100 ezer forintért elültetett fiatal fát lajtoskocsival, a város másik végéből odaszállított vízzel öntözi egy szakember.

Ez a fa legalább talajszintben van, így kaphatna az esővízből. De Győrben van egy másik elképzelés is: nálunk felefelé folyik a víz! Mutatjuk:

Leesik, aztán felmászik a kb. 30 cm magas peremen és átszivárog az (állítólag) vízáteresztő csilicsáré színű betonon. Látszik a képen, hogy milyen boldogok ezek a fák a 60 C fokos beton közepén! Miért is kellene a helyben esett csapadékot visszatartani? Inkább elvezetjük a Dunába és pár nappal később már locsolhatjuk is a megpusztulni készülő szerencsétlen fát. Van itt bölcsesség kérem dögivel!

Nem kéne ennek így lennie

Valahol, egy távoli galaxisban, az óperenciás tengeren innen és túl, de mindenképpen a végnapjait élő hanyatló nyugat legsötétebb bugyraiban elvetemült liberálsorosista építészek és kertészek viszont azt találták ki, hogy

a ritkán, de annál hevesebben hulló csapadék jelentős részét az utakról és a térkövezett terekről nem a csatornába és onnan egy folyóba, hanem esőkertekbe vezetik.

Azt állítják, hogy így a visszatartott csapadék a talajba szivárogva hatékonyan segíti a városi fák és növények életét. Azt is állítják, hogy az esőkertekbe vezetett víz párolgása hűti a nyári, forró levegőt a városban. És főképpen: azt terjesztik hogy az esőkertek szépek!

Ilyen nyamvadt kis pocsolyákat készítenek az utak mellé:

Szerencsére Győr város polgármestere egyelőre nem dőlt be ezeknek az aljas mesterkedéseknek.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.