Még az osztrák szervezők szeme is elkerekedett Orbán Viktorék bécsi rongyrázásától

Papp László Tamás 2022-08-01 09:25:00
Európában már rég nem szokás egy munkalátogatást olyan külsőségek között megszervezni, ahogyan azt a kormányfő stábja tette a múlt heti ausztriai látogatás alkalmával.

Az Azonnali exkluzív információi az utazás kulisszatitkairól:

Inkább egy kedélyes, de az adófizetőknek annál drágább kiruccanáshoz hasonlított Orbán Viktor múlt heti bécsi útja, mint egy miniszterelnöki munkalátogatáshoz – ez a kép rajzolódik ki azokból az információkból, amikhez testvérlapunk, az Azonnali.hu az úttal kapcsolatban hozzájutott.

Már maga az szokatlan volt, hogy egy bécsi utazást „ott alvósra” szerveztek, hiszen egy miniszterelnöki konvoj két óra alatt simán kint van az osztrák fővárosban Budapestről. Ráadásul a programok 11.00 óra után kezdődtek, tehát még csak korán sem kellett volna kelnie a miniszterelnöknek. Vissza pedig szintén nem késő este kellett utazni.

Orbán Viktor – és a népes küldöttség, erről még lesz szó – azonban a szerdáról csütörtökre virradó éjszakát is Bécsben töltötte, mégpedig nem is akárhol: a város egyik legfényűzőbb luxusszállodájában (az intézmény maga definiálja így magát), a Hotel Bristolban.

Fotó: Gryffindor, Wikimedia Commons

Ez közvetlenül a híres bécsi Operaház mellett található, a szálloda úgy is hirdeti magát, hogy több szobáját és lakosztályát „az Operára nyíló erkélyekkel” lehet kivenni. A szálloda honlapján találomra foglaltunk szobát, a legolcsóbban akár már 371 euróért (148 ezer 400 forint 400 forintos euróval számítva) eltölthetnénk egy estét, de az Azonnali úgy tudja, Orbán Viktor egy lakosztályban lakott, mégpedig vélhetően az elnökiben, ezt a hotel honlapja szerint Prince of Wales-nek hívják, és 6717 euró (2 millió 684 ezer forint) az ára, igaz, ehhez természetesen már szériatartozék az Operára nyíló erkély.

De ha a miniszterelnök csak a gyönyörű látványhoz ragaszkodott, akkor egy Penthouse lakosztállyal is beérhette 703 euróért (281 ezer 200 forint). Ráadásul ilyen esetekben jellemzően nem egy, hanem három éjszakára foglalják a szobákat: egyszerűen azért, hogy a vendégek ne csak késő délelőtt vagy kora délutuán foglalhassák el azokat, hanem a látogatás napján már korábban is, illetve, hogy az elutazás napján ne kelljen korán kijelentkezni. Szobára viszont jó sokra volt szükség, ugyanis a delegáció szokatlanul nagy létszámú volt

– említik a cikkben.

Orbán Viktort nem csak Szijjártó Péter, Gulyás Gergely, Nagy Márton és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterek kísérték el, hanem Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója, valamint Bóka János, a Miniszterelnöki Kormányiroda európai uniós ügyekért felelős államtitkára is. Valamint körülbelül huszonöt főnyi stáb. Ehhez jött még Szijjártó Péter a maga nagyságrendileg tíz fős csapatával, amiben viszont három testőr is helyet kapott, természetesen az elmaradhatatlan fotóssal és videós mellett.

Testőrök természetesen Orbán Viktor csapatában is voltak, a TEK emberei pedig rutinszerűen utaztak ki egy nappal korábban az osztrák fővárosba, hogy biztos, ami biztos alapon a látogatás összes helyszínét előre megvizsgálják. Ennek fényében furcsa, hogy a magyar-osztrák kapcsolatokban fontos szerepet játszó Schaller-Baross Ernő, fideszes EP-képviselő nem fért be a csapatba, pedig – a magyar-osztrák kapcsolatokban szintén fontos szerepet játszó – Gulyás Gergely kifejezetten szerette volna, ha ő is megy.

A külügyminiszteren kívül a többi kormánytag nem vitt magával külön stábot és információink szerint Szijjártó Péter, valamint Orbán Viktor háttéremberei között többször is előfordultak súrlódások az út során, főleg hatásköri kérdésekben.

Természetesen fontos volt, hogy a Bristol is rendelkezzen megfelelő konditeremmel és ezt a nap bármely szakában használni lehessen. A magyar nagykövetségeknek ilyen alkalmakkor abban is segítséget kell egyébként nyújtania, hogy a majdnem minden reggel vagy este futó külügyminisztert biciklivel kísérő testőr (vagy testőrök) számára biztosítsák a kétkerekűt.

(Ismert, hogy Szijjártó Péter maga nyilatkozta korábban, hogy Brüsszelben egyszer az életéért futott, nyilván ezt szeretné azóta elkerülni, ráadásul Lázár Jánostól tudjuk, hogy Bécs is egy élhetetlen, migránsokkal teli hely.)

Fotó: Benko Vivien Cher, MTI

A körülményekre tehát nem lehetett panasza a kiutazóknak, mint ahogy a programra sem: abból ugyanis – mármint hivatalosból – olyan sok szerencsére senkit nem terhelt

Orbán Viktor fél órát tárgyalt négyszemközt Karl Nehammerel, ezalatt a minisztereknek és Orbán Balázsnak is szerveztek egy-egy kétoldalú találkozót, majd volt egy fél órás plenáris megbeszélés végül egy egy órás ebéd. Ha már az étkezésnél tartunk: Orbán Viktor és a delegáció kiválasztott tizenhat tagja a szerda estét egy bécsi forrásunk szerint az Operához szintén közeli Plachutta étteremben töltötte, azért, mert a kormányfő egyik kedvenc étele a tafelspitz, ez a marhahúsból készült étel, amit az étterem honlapja szerint már 27,90 euróért (11 ezer 600 forint) el lehet költeni.

Fotó: Bernd Gross, Wikimedia Commons

Az osztrák szervezőket mindenesetre meglepte a magyar delegáció nagy száma, főleg a „kiegészítő embereké”, mint egy diplomata elmondta lapunknak, ilyen nem csak Nyugat-Európában nem szokás már, hanem a V4-es tagállamokban sem.

„A népes stáb biztosan tekintélyt sugall, de ilyen eszközökkel ma már jellemzően Európától jóval délebbre és keletebbre találkozni csak a diplomáciában”

– mondta az Azonnali forrása.

Szerinte a vendéglátókban az is visszatetszést keletheteit, hogy a magyar delegáció sok szirénázó autóval közlekedett a városban, egy ízben egy villamost is meg kellett állítani miattuk, ilyen már szintén csak a nagyon kiemelt vezetők esetében (például az orosz vagy az amerikai elnök) jellemző. A forrás szerint az egész út inkább volt egy kedélyes kirándulás, mint egy munkalátogatás,

„mintha Orbán Viktor meg szerette volna egy kicsit előlegezni a szabadságát”

– amire, mint az Azonnali elsőként megírta, hétfőtől megy a miniszterelnök.

Címlapkép: Ben Vivien Cher/MTI

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.