Hétfőtől már csak a nem rezsicsökkentett 10,9 kilós PB gázpalackot lehet venni a MOL-nál

Farkas Bazsi 2022-08-01 19:17:00
A 11,5 kilós palack 5 ezer 175 forint volt. Most a kisebb palack drágább lesz.

Az elmúlt hónapokban felborult az egyensúly a PB gázpalackok piacán, emiatt jelentősen megnőtt a kereslet a MOL által forgalmazott 11,5 kg-os PB palackok iránt. Célunk továbbra is az, hogy biztosítsuk az ellátást, az ország minden pontján, minden vásárlónknak és elejét vegyük komolyabb ellátási problémák kialakulásának, ezért vált szükségessé az újfajta, 10,9 kg töltettömegű PB gázpalack bevezetése - többek között ez áll abban a levélben, ami szerkesztőségünk birtokába jutott és, amit a MOL küldött ki partnereinek.

A 11,5 kg-os PB palack árát a rezsicsökkentés szabályozta, 5 ezer 175 forintot kell érte fizetni. A szabályozás kikerülésére azonban eddig is volt példa.

Hiába bújnának ki a gázpalackok gyártói a rezsicsökkentés szabálya alól, hamarosan bezárul a jogi kiskapu - ezt Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős kormányzati biztos mondta még idén márciusban a Századvég Rezsikonferenciáján. 

A jogszabály szerint a 11,5 kilogrammos PB-gázpalackok esnek a hatósági árszabályozás hatálya alá, ezért néhány vállalat 10,9 kilogrammos kiszerelés gyártásába kezdett, így emelhetett a gáz árán - tette hozzá akkor a rezsibiztos.

Németh Szilárd akkor azt jelezte, hogy hamarosan benyújtja a jogszabály-módosítási javaslatát, amellyel biztosítható a kerülőút lezárása.

Úgy néz ki a szabályozás végül nem készült el, hiszem a levél alapján a magyar állami vállalat, a MOL is ezt az utat választja az árak emelésére. A rezsicsökkentett palack kivezetésével, a kisebb palack ugyanis drágább lesz. Az általunk talált árak alapján 7 ezer 800 forint körül mozog egy 10,9 kilós palack ára.

A MOL augusztus 8-tól már csakis a kisebb, de drágább palackokat fogja forgalmazni. 

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.