Hozzányúl az üzemanyagár-stophoz a kormány!

Farkas Bazsi 2022-07-30 11:13:00
Többeknél vége az olcsó tankolásnak.

Ma délelőtt Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy hozzányúl a kormány az üzemanyagár-stophoz.

Ezentúl csakis a magán gépjárművekre, a mezőgazdasági gépekre és a taxikra vonatkozik a hatósági ár.  A forgalmi vonalkódja továbbra is kell majd.

A céges gépjárművekre ezután a piaci ár vonatkozik a tankolásnál. Az indézkedés ma déltől van érvényben.

Ennek oka, hogy ahogyan az már tudható volt, a százhalombattai olajfinomító karbantartását már nem lehet tovább halasztani. Tegnap Hernádi Zsolt is kijelentette: muszáj külföldről behozni üzemanyagot

Gulyás azt mondta, a pontos rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben. Emellett az üzemanyagok stratégiai készletének egy negyedét is felszabadítják.

Az operatív törzs legutóbbi ülésén a gáz kiváltásáról is tanácskoztak. Ahogy Gulyás mondta,

a gáztól menekülni érdemes.

Minden eszközt megvizsgálnak majd, a lignit elégetésének újbóli bevetését, vagy a mátrai erőmű beindítását is, sőt, újra bányásznák a barnakőszenet. Tűzifát már csak engedéllyel lehet kivinni az országből, a kitermelés növelésére pedig utasást kaptak az erdőgazdaságok.

Gulyás elmondta, uniós energiaveszély elrendelése esetén 15 százalékkal kellene spórolni a gázon, de ez a döntés Gulyás szerint nyílt szószegés (egyedül Magyarország nem szavazta meg), mert Brüsszelből azt ígérték, hogy a háborús szankciók nem okoznak majd fennakadást Magyarországra nézve. Meglepő, de nem így lett.

Az aszály veszélyhelyzettel kapcsolatban azt mondta, hogy az utolsó részleteket ma rögzítik az akciótervben. A megszületett döntésekről holnap fognak tájékoztatást adni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.