Riasztást adtak ki Győr-Moson-Sopron és Vas megyékre az intenzív zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt

Fehér Buda 2022-07-29 20:01:29
A zivatarokhoz 60-80, néhol 90 kilométer/óra feletti viharos szélroham is érkezik.

Az intenzív zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt adott ki országszerte figyelmeztetéseket szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint zivatarveszély miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Emellett öt nyugati megye - Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy - kivételével az egész országra a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Mint kiemelték: szombaton a hajnali, reggeli óráktól nyugat felől kiterjedtebb csapadék várható, zivatarokkal, illetve helyenként (leginkább a Dunántúl északkeleti részén, a középső országrészben, Nógrád, Heves térségében) intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, melyekhez elsősorban felhőszakadás társulhat.

Napközben a front előterében több helyen kialakuló hevesebb zivatarok súlypontja várhatóan eleinte inkább a középső tájakra, a Duna-Tisza közére esik, majd késő délutánra, estére inkább az Alföld keleti felére és északkeletre helyeződik át. A zivatarokhoz 60-80, néhol 90 kilométer/óra feletti viharos szélroham, felhőszakadás (helyenként rövid idő alatt 20-50 milliméternyi csapadék) és (néhol nagyobb jégdarabokkal) jégeső társulhat. Kitértek arra is, hogy az érkező hidegfront előtt a keleti országrészben még 25-26 Celsius-fok feletti középhőmérséklet várható, de délután, este az intenzív csapadékgócoknak köszönhetően mérséklődik a meleg. Így Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére még a hőség miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra.

Az előrejelzés szerint szombaton hajnalban 14 és 22 fok között alakul a hőmérséklet, az alacsonyabb értékeket a hidegre érzékeny helyeken mérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 23 és 33 fok között alakul, kelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket. A keleti határvidéken 34, 35 fok sem zárható ki - írták.

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.