Egy új légióst és a Körmendről távozó Krivacsevics szerződését jelentette be a Falco

Fehér Buda 2022-07-29 12:48:46
Matthew Tiby korábban már játszott a magyar bajnokságban.

"Csapatunk nagy örömmel jelenti be, hogy a mai nap folyamán 1 szezonra szóló szerződést sikerült kötni Matthew Tiby-vel és Marko Krivaceviccel" - írják a Falco Volvo Alpok Autó Szombathely honlapján.

A 29 éves 203 centiméter magas amerikai légiós nem ismeretlen a magyar bajnokságban, pont az első profi szezonját töltötte Magyarországon. Tiby a 2016-2017-es szezonban a Paks csapatában 16,1 pontot és 9 lepattanót átlagolt, azóta pedig igen komoly bajnokságban bizonyított. A főleg 4-es poszton bevethető játékos játszott a belga, német, török, olasz 1. osztályban, és rendszerint a playoffban is megmutathatta magát. A mögöttünk hagyott szezonban a Telenet Giants Antwerp csapatában a Pro Basketball Leagueben és a Fiba Eurocupban lépett pályára. Mindkét sorozatban 12 pont és 5 szerzett lepattanó felett átlagolt. Az amerikai magasember játékában érdemes kiemelni, hogy az elmúlt két szezonban 41% felett triplázott. 

Szintén a palánk alá érkezik a Faclo régi-új játékosa Marko Krivacevic. Marko a 2019-2020-as „Covid” szezonban volt a csapat játékosa. Abban a szezonban átlagban 10,1 játék percet játszott és 3,4 pont mellett 1,7 lepattanót szerzett. A mögöttünk hagyott szezonban a Körmend csapatával bajnoki döntőt játszhatott. Ebben a kiírásban 32 mérkőzésen lépett pályára, átlagban 8,2 percet töltött a parketten és ezalatt 3,1 pontot és 2,3 lepattanót átlagolt. A 25 éves játékossal kész is van a csapat alsó posztos rotációja.

 

Milos Konakov így nyilatkozott a két érkezőről: „Mindkét igazolásnak nagyon örülök. Tiby személyeben egy rutinos, az európai kosárlabdát és a nemzetközi sorozatokat jól ismerő magas embert szerződtetünk. A külső dobásaival szét tudja húzni a pályát, a stílusa passzolni fog a játékunkhoz. Krivit nem kell bemutatni, nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Egy fizikálisan erős játékosról van szó, aki a védekezésével sokat segíthet a csapatunknak. Biztos kelleni fog neki egy kis idő, hogy felvegye a ritmust, de nem féltem, mert egy igazi „robot”, aki mindent megtesz, hogy fejlődjön és mellette a csapatát is segítse!”

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.