Az UEFA megbüntette a Slovan Bratislavát

Fehér Buda 2022-07-29 18:30:32
A múlt szerdai összecsapáson a szlovák drukkereknek többször is rasszista megnyilvánulásai voltak.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága megbüntette a Slovan Bratislavát: a szlovák klubot szurkolóinak a Ferencváros otthonában 2-1-re megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőn tanúsított viselkedése miatt marasztalta el a testület, írja az MTI.

A múlt szerdai összecsapáson a szlovák drukkereknek többször is rasszista megnyilvánulásai voltak, emiatt 40 ezer eurós büntetést kapott az egyesület. A Slovannak ezen kívül pályára hajított tárgyakért 25 ezer, pirotechnikai eszközök használatáért 13 ezer eurót kell fizetnie.

További büntetésként a pozsonyi gárda otthonában nem lehet majd nyitva a Slovan ultrái számára fenntartott C-szektor a görög Olmypiakosz ellen augusztus 11-én sorra kerülő Európa-liga selejtezőn, az üres helyekre pedig rasszizmust elutasító molinót kell kihelyezni.  A Slovan-drukkerek ezen kívül nem kísérhetik el kedvenceiket a párharc görögországi felvonására, és amennyiben egy későbbi UEFA-mérkőzésen hasonlóképpen viselkednek, két évig nem utazhatnak idegenbeli találkozóra.

A Ferencváros a hazai vereség után most szerdán 4-1-re nyert vendégként, ezzel a BL-selejtező harmadik fordulójába jutott.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.