Azért késik a győri parkolódíjak emelése, mert át kell állítani az automatákat

Pintér Bence 2022-07-28 11:04:00
Augusztus elejére elkészülhetnek vele, és egyszerre tud üzembe állni minden fronton az új díjrendszer.

Borsi Róbert fideszes önkormányzati képviselő világította meg a választ arra a kérdésre, hogy miért lehet az, hogy bár július elsejétől érvényes a rendelet, mégsem drágult egyelőre a győri parkolás:

A veszélyhelyzetre korábban meghirdetett szabályozások alapján, a mostani rendeletmódosítás 2022. július 1-jét megelőzően nem léphetett életbe, tekintettel a díjváltozásokra. Az elmúlt időszakban több alkalommal volt már arra példa, hogy a veszélyhelyzeti intézkedések – akár az utolsó pillanatban is – meghosszabbításra kerültek, ezért célszerű volt kivárni azt, hogy a változtatásokat tiltó jogszabály hatályát veszítse. A megrendeléseket és a módosítások elvégzéséhez szükséges „beavatkozásokat” a Győr-Szol Zrt. csak ezt követően élesítette.

Győrben jelenleg három típusú parkolóautomata üzemel. Típustól függően különböző módokon történik ezek átprogramozása. A legrégebbi eszközökben chip cseréjével (melyet meg kell hozzá rendelni), a másik két esetben távvezérléssel vagy helyszíni programozással. Ezen túl szükséges módosítani a díjakat pl. Nemzeti Mobilfizetési Zrt-nél is, ez utóbbi esetben is átfutási idővel kell számolnunk. A cél az volt, hogy a változtatásokat egyszerre, egy időben lehessen élesíteni és ne fordulhasson elő például olyan helyzet, hogy az egyik utcában még a régi díjakon, a másikban pedig már az új áron lehessen parkolni.

A posztból ráadásul még az is kiderült, hogy mindezt augusztus elejére várhatóan sikerül elvégezni, tehát augusztustól számíthatnak a győriek a megnövelt parkolódíjak bevezetésére.

Korábban arról írtunk, hogy forrásaink szerint a technikai kérdések mellett pénzhiány is hátráltatja az új parkolási díjak bevezetését – a fenti folyamatok ugyanis nyilván pénzbe kerülnek –, arról azonban nem ejtett szót a képviselő, hogy pénzügyi problémák is akadályozták volna az új rezsim bevezetését – igaz nem is cáfolta azt.

Címlapképünk illusztráció, fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.