Folytatódik a hallgatói létszám emelkedése az ELTE szombathelyi képzésein

Pintér Bence 2022-07-25 17:01:18
Július 21-én este nyolc óra után hozták nyilvánosságra a 2022 szeptemberében induló képzések ponthatárait. 

Folytatódik a hallgatói létszám emelkedése az ELTE Savaria Egyetemi Központban – derül ki az egyetem közleményéből. A július 21-én véglegessé vált felvételi adatok alapján a 2019-től tartó folyamatos hallgatói létszám bővülésről számolnak be az ELTE szombathelyi képzéseit tekintve. A 2017 februárja óta az ELTE-hez tartozó szombathelyi campusra felvételt nyert hallgatók összlétszáma a normál felvételi eljárásban idén 717 fő. (2019-ben ez 591 fő, 2020-ban 642 fő, 2021-ben 701 fő volt.)

Tehát a 2017 óta az ELTE szombathelyi képzései egyre népszerűbbek a régió fiataljai körében, a hallgatói létszám folyamatosan emelkedik. 

A közlemény szerint dinamikus emelkedést mutatnak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának szombathelyi képzései. Az idei évtől, a felvett hallgatók létszámának tekintetében, a második legjelentősebb képzési portfólióval rendelkezik a kar. A Kar szombathelyi képzéseire idén 173 fő jutott be, mely további növekedés a tavalyi létszámhoz (146 fő) képest. A jelentős növekedés a pszichológia és a sportszervezés alapszakoknak köszönhető. Idén 74 fő kezdi meg tanulmányait Szombathelyen pszichológia alapszakon, sportszervezés szakon ez a szám 34 fő. Pszichológia szakon idén tovább folytatódik a mesterszintű képzés is.

A felvett hallgatók létszámának tekintetében a harmadik legjelentősebb képzési portfólióval Szombathelyen az ELTE Társadalomtudományi Kara rendelkezik 157 fő felvett elsőéves hallgatóval.

Fontos megemlíteni, hogy a kar szombathelyi képzései gazdálkodási, kereskedelmi és turizmus területeken alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben is büszkélkedhet felvett elsőéves hallgatókkal. Említést érdemel, hogy az államilag támogatott gazdaságtudományi alapszakokra felvételt nyert hallgatók fele több, mint 400 pont felett nyert felvételt Szombathelyre.

Az ELTE Informatikai Karának szombathelyi képzéseire idén 139 fő jutott be. Továbbra is meghatározó a kar képzései között programtervező informatikus (felsőoktatási szakképzés, alapképzés és mesterképzésben is), a gépészmérnök (alapképzés, duális képzés) valamint ismét induló műszaki menedzser alapszak is. A gépészmérnök képzés esetében külön érdemes kiemelni az angol nyelven induló alap- és mesterképzést is.

A gépészmérnök képzésen idén tovább folytatódott a felvételi pontszám emelkedése, ami a szakra bekerülő hallgatói minőséget is erősíti (2021-ben 313 pont, 2022-ben 320 pont).

A műszaki képzéseken a 27 fő gépészmérnök alapszak és a 10 fő műszaki menedzser alapszak mellett már biztosan lesz 17 fő hallgató az angol gépész BSc-ben és még 8 fő az angol gépész MSc-ben. Ez összesen 62 fő.

Az programtervező informatikus alapképzés szoftvermérnök szakirányára magas ponthatár mellett (337 pont) is évről-évre több hallgatót tudunk beiskolázni (2021-ben 42 fő, 2022-ben 50 fő) és az informatikus fejlesztő felsőoktatási szakképzés hallgatóival (további 21 fő) is bővül az informatikus képzés hallgatói közössége. Külön említést érdemel a 6 fő angol nyelvű programtervező informatikus mesterképzésre felvételt nyert hallgató is.

Pótfelvételi ideje: 2022. július végétől vélhetően augusztus elejéig a felvi.hu oldalon keresztül.

A pótfelvételi jelentkezés során a Szombathelyen induló képzéseket az ELTE-BDPK és az ELTE-karok alatt kell keresni, jellemzően úgy, hogy a szak nevében zárójelben a „Szombathely” szó szerepel. Pl.: ELTE-BDPK anglisztika és ELTE-TÁTK gazdálkodási és menedzsment (Szombathely).

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.