Ellenzék: a kormányfő uszít; a betegnek gyógyszer kell, nem tanács

Nagy Donát 2022-07-23 17:33:24
Kiborította a pártokat a miniszterelnök tusványosi beszéde.

Több ellenzéki párt is reagált Orbán Viktor miniszterelnök szombati tusványosi beszédére, írja az MTI. A Momentum szerint a kormányfő nem ért máshoz csak az uszításhoz és hergeléshez, az MSZP szerint nem a nyugat alkonyát kell várni, hanem tenni Magyarország felemelkedéséért, az LMP szerint félő, hogy nem lehet komolyan venni a miniszterelnök szavait zöld kérdésekben, a Demokratikus Koalíció pedig azt írta, hogy beteg embernek gyógyszer kell, nem tanács.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A DK Orbán Viktor beszédére reagáló, az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy fogalmazott:

Beteg embernek nem tanácsot adunk, hanem gyógyszert.

A Momentum szintén közleményben arról írt, hogy

Orbán Viktor ismételten megmutatta, hogy nem ért máshoz, csak uszításhoz és hergeléshez, miközben olyan valós problémákkal kellene foglalkoznia, mint a magyar emberek megélhetése és az országunkat sújtó szociális válság.

Az előző héten mindenki számára világossá vált, hogy a miniszterelnök

régóta hazugságokra építi politikáját és elhallgatja Magyarország valós gazdasági helyzetét.

A mai tusványosi beszédében sem tett másképp, hiszen ismételten embert ember ellen uszított, hergelt szövetségeseink ellen, de a katatörvény károsultjait vagy a rezsiemelést nem hozta szóba - olvasható a közleményben.

 

Az MSZP kommünikéjében azt írta, Orbán Viktor tusványosi beszédében azt mondta, hogy 2030-at várjuk, nem azért mert Magyarország akkor zárkózik fel a Nyugathoz, hanem ellenkezőleg a Nyugat szétesik éppen nyolc év múlva.

12 év fideszes kormányzás után Orbán ezt az egyetlen víziót kínálja az országnak

– fogalmaztak.

 

Mint írták, a kormányfő kínosan kerülte beszédében annak a beismerését, hogy a kormány elhibázott politikája miatt érinti annyira súlyosan hazánkat a gazdasági, és a megélhetési válság.

A nehéz helyzetért, amiben Magyarország van, nem a magyar emberek a felelősek.

A szocialisták szerint

a jogállamiságot két lábbal tiporta földbe az Orbán-kormány, Magyarország az unió második legkorruptabb országa, brutális az infláció, az uniós pénzek a kormány miatt nem érkeznek.

Úgy fogalmaztak,

Orbán Viktor és a Fidesz végighazudta a választási kampányt. A politikai haszonszerzés, a hatalom megtartása érdekében mindvégig azt hazudták, hogy a jelenlegi energiaárak fenntarthatók annak ellenére, hogy a gáz importára már tavaly nyár óta nagyon magas volt. Hazudtak a stabilitásról, hazudtak a rezsiről, hazudtak az orosz energia áráról, hazudtak a veszélyhelyzetről, és szinte mindenről.

Az MSZP szerint semmi szükség nincs sem az áram, sem a gáz árának megemelésére. A megélhetés biztonsága érdekében pedig adómentessé kell tenni a minimálbért, csökkenteni kell az alacsony fizetések adóját, fel kell zárkóztatni a kisnyugdíjakat, és rendezni kell a közszolgálatban dolgozók, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét. Az alapvető élelmiszerek legyenek áfamentesek, a kata változtatását vonják vissza, a rezsiköltségek fedezésére pedig a legszegényebbek kapjanak támogatást – zárta közleményét a párt.

 

Az LMP frakcióvezetője, Ungár Péter Facebook-bejegyzésben reagált a kormányfő által elmondottakra, és arról írt: meglepően hallja, hogy Orbán Viktor beszédében azt kritizálta, hogy a multinacionális vállalatok extraprofitra tesznek szert a háború következtében. Felmerül a kérdés, hogy ha ezzel problémája van, akkor miért védi minden erejével a Magyarországon adót egyáltalán nem fizető külföldi nagyvállalatokat – tette hozzá.

 

Az ellenzéki politikus felvetette azt is, hogy

miért az a kormány egyetlen gazdaságpolitikai állítása a válságban, hogy a recesszió árát a sminkes, a futár, a szociális dolgozó és a pedagógus fizesse meg, ne a MOL vagy a Mercedes?

 

Szintén örülünk, hogy Orbán Viktor is már azt mondja, hogy le kell szakadni a gázfüggőségről.

Jobb később, mint soha, de ha miniszterelnök úr az elmúlt tíz évben nem ennek pontosan az ellenkezőjét csinálta volna, akkor most kisebb bajban lennénk

– írta Ungár Péter.

 

Ugyanakkor szerinte amíg ezzel együtt a kormányfő nem jelenti be, hogy már holnap elindul az épületszigetelési program, feloldják a szélenergia tiltását és bevezetik a klímabérletet, addig félő, hogy

továbbra se érdemes egy szavát se komolyan venni, amikor zöld kérdésekről beszél.

Szólj hozzá!

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.