Újabb orosz támadás érte Harkivot, sok az áldozat

Fehér Buda 2022-07-21 16:01:12
Az oroszok Uragan típusú rakéta-sorozatvetővel mértek csapást a nagyvárosra.

Az orosz erők csütörtökön ismét heves támadást intéztek Ukrajna második legnagyobb városa, a keleti országrészben lévő Harkiv ellen, az eddigi információk szerint két polgári lakos vesztette életét és 21-en sebesültek meg - közölte Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A tisztségviselő közlése szerint az oroszok Uragan típusú rakéta-sorozatvetővel mértek csapást a nagyvárosra. A sebesültek között van egy gyermek, és négyen közülük súlyos állapotban vannak. A kormányzó szavai szerint az orosz erők támadásai csakis polgári létesítményekben okoztak károkat: a civil infrastruktúrában, személyautókban, kereskedelmi pavilonokban, a tömegközlekedésben és egy lakóépületben, amelynek az első emeletén egy fogorvosi rendelő van, írja az MTI. Ihor Terehov harkivi polgármester hozzátette, hogy az oroszok a város egyik sűrűn lakott területére nyitottak tüzet. Emlékeztetett arra is, hogy az orosz lövedékek egymást követően második napja csapódtak be a város közösségi közlekedési egyik eszközének valamelyik megállójába. Szerdán az egyik megállóban hárman haltak meg, köztük egy 13 éves fiú orosz lövedék becsapódásától.

Szerhij Bolvinov, a megyei rendőrség nyomozati osztályának vezetője közölte, hogy nagy valószínűséggel tiltott kazettás lövedékeket vetettek be Harkiv ellen az oroszok. Vitalij Kim, a déli Mikolajiv megye kormányzója arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg két rakétát lőtt ki a megye központjára, és eltaláltak egy humanitárius segélyraktárt. "Több ezer tonna gyerekeknek, időseknek és rászorulóknak szánt élelmiszer égett el" - emelte ki. A kormányzó videófelvételt is közzétett a Twitteren az égő raktárépületről. Az ukrajnai atomerőműveket működtető Enerhoatom állami vállalat a Telegramon arról számolt be, hogy az orosz megszállók legalább 14 darab nehéz haditechnikai eszközt, továbbá lőszereket, fegyvereket és robbanóanyagot vittek be az általuk elfoglalt zaporizzsjai atomerőmű 1-es erőművi blokkjának gépházába. "A bevitt fegyverarzenál az összes lőszerrel jelenleg nagyon közel található a turbógenerátor működését biztosító berendezésekhez, beleértve a fő olajtartályt, amelyben gyúlékony olaj található, amely gőzturbinák hűtésére szolgál. Robbanásveszélyes hidrogén is van ott, amelyet a generátor hűtésére használnak" - fejtette ki a vállalat. Az Energoatom figyelmeztetett, hogy az orosz erők felszerelése elzárta a hozzáférést az erőmű tűzoltó berendezéséhez. Ha lőszerrobbanás miatt tűz ütne ki, a tragédia mértéke felérne a csernobili atomerőműével - tették hozzá.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság nyilvánosságra hozta, hogy az ukrán erők az ország déli határvidékén tíz légicsapást mértek az orosz csapatokra, helikopterekkel, bombázó és támadó repülőgépekkel. A közlemény szerint egy megerősített orosz szakasz a Herszon megyei Andrijivka irányába próbált ellentámadást végrehajtani, Lozove környékén pedig kísérletet tett elvesztett pozíciójának helyreállítására, de nem járt sikerrel. Két Mi-8-as helikopterrel az orosz erők légicsapásokat intéztek Potyomkine és Olhine közelében, de ukrán oldalon a parancsnokság szerint "nincsenek veszteségek". Az ukrán erők ötször találták el az oroszok egyik megerősített állását, háromszor élőerő-csoportosulást és a felszereléseket, kétszer lőszerraktárakat a mikolajivi és a herszoni régiókban.

Olekszij Reznyikov védelmi miniszter a Facebookon arról tájékoztatott, hogy az Ukrajnát támogató kapcsolattartó csoport negyedik ülésén Kijev partnerei új kötelezettségvállalásokról állapodtak meg fegyverek, lőszerek szállítására és ukrán katonák kiképzésére vonatkozóan. Elmondta, hogy a találkozón felvetette a külföldi felszerelések karbantartásával és javításával kapcsolatos munka rendszerezésének szükségességét, valamint annak fontosságát is, hogy a nemzetközi katonai segítségnyújtás elszámolása és felhasználása átlátható legyen.A miniszter szerint a partnerek biztosították őt afelől, hogy készek támogatni Ukrajnát a győzelemig. Ezenkívül sok partner kifejezte készségét ukrán katonák kiképzésére, ami lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy jól képzett tartalék erőforrásra tegyen szert.

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.