Módosították az extraprofitadókat

Papp László Tamás 2022-07-19 07:01:44
Egy picit engedtek az értékpapírügyletek tranzakciós illetékéből, de rögtön szigorítottak is rajta.

Módosították az extraprofitadókat: engedmény és szigorítás a tranzakciós illetékben

– szól a Bank360 összefoglalója.

Átgyomlálta a kormány az extraprofitadókról még június 4-én hozott rendeletét. Nagy dolgot ne reméljünk: szó nincs érdemi engedményről, főleg pontosították a megfogalmazásokat és javították a hibákat. Egy picit azért engedtek az értékpapírügyletek tranzakciós illetékéből, de rögtön szigorítottak is rajta.

Az új kata törvénnyel egyszerre megjelent az extraprofitadókról szóló 197/2022. számú kormányrendelet módosítása. A június 4-i jogszabályt rohammunkában szövegezhették, mert több ponton is most jutottak el oda, hogy a hibákat vagy nem pontos megfogalmazásokat kijavítsák.

Van azonban néhány érdemi módosítás is. Ezek közé tartozik az, hogy kicsit engedtek az értékpapírügyletekre is bevezetett tranzakciós illetékből

– írja a Bank360.hu.

Az eredeti rendelet szerint csak akkor nem kell ilyen esetben 0,3 százalékos, maximum 10 ezer forintos tranzakciós illetéket fizetni a pénzügyi eszköz vétele után, ha a befektetési szolgáltatást a Magyar Államkincstár vagy a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény nyújtja.

Ez most kiegészült egy újabb mentességgel: nem kell tranzakciós illetéket fizetni, ha az ügylet magánszemély (kivéve egyéni vállalkozói minőségében) javára vételenként 20 ezer forintot meg nem haladó értékben történik. Ezzel lényegében kiküszöbölik azt, hogy az értékpapírügyleteknél azt a tranzakciót is megadóztassák, amit az átutalásoknál nem. Ott ugyanis a magánszemélyek bankszámlájáról történő átutalás 20 ezer forintig illetékmentes.

Az értékpapírügyleteknél szigorítás, hogy a határon átnyúló szolgáltatásokat nyújtóknak is meg kell fizetni a tranzakciós illetéket, és be kell jelentkezniük a magyar adóhatóságnál. Ez az eredeti extraprofitadós jogszabályban csak a pénzforgalmi szolgáltatási, a hitel- és pénzkölcsönnyújtási, a pénzváltási, a pénzváltás-közvetítési tevékenységeket Magyarországon határon átnyúló szolgáltatásként végzőkre vonatkozott (ilyen például a Revolut vagy a Wise). Azzal most lényegében a hazai befektetési szolgáltatók versenyhátrányát küszöbölik ki, hogy ezt kiterjesztik a határon átnyúló szolgáltatásként megvalósított értékpapírügyletekre is

– derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

A rendelet módosítása a bankok extraprofitadóját is pontosítja. Az nem változik, hogy az adó alapja a helyi adó megállapításához meghatározott nettó árbevétel. A módosítás szerint viszont ebbe nem tartozik bele a bankok nem szokásos tevékenység keretében keletkezett áruértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó bevétele, valamint a futamidő közben vagy futamidő végén visszavett, majd értékesített eszköz könyv szerinti értéke (ide nem értve azt az összeget, amely a pénzügyi lízingbe adott eszköz beszerzési értékeként számoltak el.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.