Még tíz évig nem tudjuk meg, mennyibe kerül Európa legnagyobb tűzijátéka, amit augusztus 20-án mutatnak be

Fehér Buda 2022-07-17 17:00:00
Pedig a kormány nemrég még azzal hitegetett, hogy időben tájékoztatást adnak róla.

Augusztus 20-án Európa legnagyobb tűzijátékát fogja bemutatni Magyarország. Négynapos ünnepen, 20 helyszínen várják majd az ünneplőket. A tűzijáték 32 percig tart majd, 4,3 kilométer hosszan lehet élvezni.

A költségekkel kapcsolatban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő nemrég azt mondta, időben adnak majd tájékoztatást, de az nem most van. A Telex ezzel szemben viszont arról ír, hogy

tíz évre titkosították, mennyibe kerül Európa legnagyobb tűzijátéka augusztus 20-án.

A pontos árat Párbeszéd próbálta megszerezni, ezért még június végén közérdekű adatigénylést nyújtottak be az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalon. A hét elején érkezett meg rá a válasz, amiben a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva azt írta:

„a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

Azért valamennyi viszonyítási alapunk van arról, mennyibe kerül a durrogtatás Átlátszó már arról ír, hogy 2021-ben közel 12 milliárd forintba kerültek az augusztus 20-i programok. Az MTÜ akkor ezt három és fél hónappal a lap adatigénylése után árulta el. Az idei program viszont nagyobb lesz, mint tavaly, a tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz.

A dagadó botrány ellenére a szervezés jelenleg is gőzerőval zajlik. Arról, hogy mennyien találnának jobb helyet a huszadikán eldurrogtatott péznek, a Szabad a Hang oldalán található petíció mesél, a tűzijáték ellen eddig már több mint 95 ezren írtak alá.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.