Ezeknek a győri és szombathelyi vonatoknak a menetrendje változik

Papp László Tamás 2022-07-16 09:47:57
Az Összekötő vasúti híd építése, valamint más felújítások miatt.

Az Összekötő vasúti híd építése a nyáron újabb ütemhez érkezik, ezért a munkálatokhoz igazodva augusztus 19-én reggelig jelentősen változik a Ferencváros és Budapest-Kelenföld között közlekedő vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon. A beruházás következő fázisában bekötik a tavasszal elkészült harmadik hídszerkezetet a vágányhálózatba, hogy megkezdődhessenek az átadáshoz elengedhetetlen statikus és dinamikus próbaterhelések

– írja közleményében a MÁV, melyből összefoglaljuk a győri és szombathelyi járatokat érintő változásokat. 

A vágányzár ideje alatt július 11-től augusztus 18-ig több vonat rövidebb útvonalon, a Keleti pályaudvar, illetve Kőbánya-Kispest helyett csak Budapest-Kelenföld állomásig közlekedik és onnan is indul. Rövidebb viszonylaton járnak a hegyeshalmi vonalon közlekedő soproni, valamint szombathelyi InterCity-k, a pécsi, illetve kaposvári InterCity-k, a 9307 és IR19203 sz. vonatok, a martonvásári/tárnoki S36-os vonatok, valamint szintén Budapest-Kelenföldről indulnak a délutáni, esti győri és hegyeshalmi G10-es vonatok.

Július 10-én már csak Budapest-Kelenföldig közlekedik Kaposvárról a Rippl-Rónai, Pécsről a Zengő és a Sopianae, Sopronból az Ikva, valamint Szombathelyről az utolsó Savaria InterCity vonat (IC 823, IC 801, IC 811, IC 931, IC 911).

Augusztus 19-én még Budapest-Kelenföldről indul Pécsre a Sopianae és a Zengő, Kaposvárra a Kresz Géza, Szombathelyre az első Savaria valamint Sopronba a Tűztorony InterCity vonat (IC 800, IC 802, IC 822, IC 912, IC 932).

A Győr–Veszprém vonalon Gyulafirátót külterületén két völgyhíd megerősítését, a falazatok felújítását és a csatlakozó pálya karbantartását végzik. Emiatt Zirc és Veszprém között augusztus 28-ig minden vonat helyett pótlóbusz közlekedik. A buszok Eplény vasútállomás helyett Eplény, Újtelep autóbusz megállóhelyen állnak meg. A vonatok Győr és Zirc között az alapmenetrend szerint közlekednek.

A Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonalon pótlóbusz lesz augusztus 28-ig, pályakarbantartás miatt változott a menetrend. 

A Veszprém térségét érintő vágányzárak következtében a Budapest és Szombathely, illetve Budapest és Zalaegerszeg között utazóknak, a 20-as vonal környékén élőknek, a Veszprém-Győr között ingázóknak és a Veszprém felől a Bakonyba kirándulóknak, továbbá a térségből a Balatonra vonattal utazóknak is jelentős változásokra, illetve átszállásokra kell készülni.

A Göcsej és a Bakony IC vonatok Ajka–Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatban gyorsvonatként közlekednek, azokban a multifunkcionális IC+ kocsi nem közlekedik, ezen a szakaszon a helyjegyváltás nem lesz lehetséges.

A Veszprém–Celldömölk–Szombathely viszonylatú személyvonatok Ajka és Celldömölk, illetve Szombathely között alapmenetrend szerint közlekednek. Pótlóbuszaik Veszprémből korábban indulnak és oda később érkeznek.

Az Istria nemzetközi expresszvonat kerülő útvonalon közlekedik Győrön, Szombathelyen és  Zalaegerszegen keresztül. A Keleti pályaudvar és Szombathely között az IC928-as, Szombathely és a Keleti között pedig az IC917-es Savaria InterCity-kkel egyesítve közlekedik. A Budapest felé tartó vonat Zalaegerszeg állomást nem érinti, helyette Zalaegerszeg-Ola megállóhelyen áll meg.
 Alternatív utazási lehetőségek

Budapest-Szombathely viszonylatban a vasúttársaság a Budapest és Szombathely között utazóknak átszállás nélküli vasúti eljutás céljából a Győrön keresztül közlekedő InterCity-ket javasolja, amelyek a megszokott menetrendhez képest is 45-50  perccel gyorsabb eljutást biztosítanak a főváros és a vasi megyeszékhely között. A Déli pályaudvar helyett a Keleti pályaudvarig (július 10-től augusztus 18-ig a Déli összekötő vasúti hídon tartott vágányzár miatt ezek az IC vonatok csak Budapest-Kelenföldig közlekednek), azaz a belvárosig közlekednek, de Kelenföldön szintén megállnak. A Győr érintésével közlekedő IC-járatok esetében a 2. osztályú, teljes árú InterCity menetjegy és a helyjegy mintegy ezer forinttal kerül többe.

Celldömölki és győri átszállással személy-, és InterRégió vonatokkal is el lehet jutni Szombathelytérségéből Budapestre és vissza.

A GYSEV Győr–Sopron vonalán végzett pályakarbantartási munkák miatt július 22-ig Sopron és Csorna között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Keleti pályaudvar–Győr– Sopron viszonylatú InterCity vonatok a megjelölt napokon módosított menetrend szerint közlekednek. 

A GYSEV Fertőszentmiklós–Pamhagen–(Neusiedl am See–Wien Hbf) vonalán végzett karbantartási munkák miatt július 22-ig pótlóbuszok közlekednek Fertőszentmiklós– Pamhagen-Pomogy állomások között. A személyvonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Az autóbuszok Fertőszéplak–Fertőd vasúti megállóhely helyett Fertőd, Gránátos ház VOLÁNBUSZ megállóhelyen állnak meg.  

A GYSEV Szombathely–Zalaszentiván vonalán augusztus 1-jétől 6-ig egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek karbantartási munkák miatt. Szombathely és Vasvár, illetve Szombathely és Zalaszentiván között pótlóbuszok közlekednek. Az átszállás érinti a Szombathely-Pécs közötti Pannónia InterRégió vonatok utasait is.    

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.