Becsületsértés, szikofanták, gyanús sörözés: csoda lenne, ha kibékülne az ellenzék Terézvárosban

ugytudjuk.hu 2022-07-14 06:47:05
Soproni Tamás polgármester külön bünteti az MSZP-t, amiért nem szabadulnak meg balhés hátterű képviselőjüktől, az MSZP szerint Soproni autokrata vezető. De hogy jön ide egy ritka görög eredetű szó?

Fekő Ádám cikke eredetileg társlapunkon, az Azonnali.hun jelent meg.

Továbbra sem akar különösebben összeborulni Terézvárosban az ellenzéki vezetésű önkormányzat: a momentumos Soproni Tamás a helyi MSZP-vel ugrott össze annyira, hogy a polgármester már 2021-ben kijelentette, a párt képviselőit már az ellenzék részének tekinti, miután az nem szavazta meg a kerület költségvetését. Az egyik legélesebb vita a pártból azóta már kilépett Bálint György körül alakult ki, akinek furcsa pénzügyi manővereiről mi is írtunk korábban, többek közt az Andrássy úti ingatlanpanama egyik mellékszálában is érintett lett.

A kedélyek azóta sem csillapodtak, ahogy Bálint György is csak az MSZP-ből lépett ki, az MSZP terézvárosi frakciójából viszont nem. Az ok egyszerű: egy frakcióhoz három fő kell, Bálint pedig nem volt hajlandó lemondani annak ellenére sem, hogy lemondását 2021 decemberében már öt párt kérte tőle ezt, tehát tulajdonképpen a teljes MSZP-n kívüli ellenzék. Szilágyi Erika frakcióvezető szerint ennek az az oka, hogy Bálint jó képviselő, aki sokat tesz a helyiekért, ráadásul állítása szerint több olyan még a fideszes vezetéshez köthető visszásságot tárt fel eddig, amiknek a feltárását szerintük épp Soproni Tamás hátráltatja.

A talpnyaló és a semmirekellő

Bálint szerepe azóta a beszámolók szerint főleg az a testületben, hogy általában miatta kell szünetet tartani az üléseken, mert ordibál másokkal az ülésteremben, üzenetei jelentős része Soproni felé megy, akit főleg azóta nem bír elviselni, mióta a polgármesternek köszönhetően derült ki az MSZP egykori terézvárosi elnökével, Hatvani Csabával közös pénzügyi stiklije, de bőven kap súlyos kijelentéseket a terézvárosi kerületi újság főszerkesztője, Csepregi Botond is. Utóbbit régiesen csak szikofantának nevezte többek közt. Bálint György levelezésben sem fogta vissza magát: a kerületi újságnak küldött válaszában Csepregit szikofantának nevezte (görög eredetű szó, alávaló, hitvány emberekre, talpnyalókra használják), Sopronit pedig pitiáner, semmirekellő alaknak. Az már csak hab a tortán, hogy egyesek szerint Bálint épp Sopronitól hallotta/olvasta először a szikofanta szót, ami annyira megtetszett neki, hogy használni kezdte.

Az egyébként túlzás, hogy Soproni csak Bálint Györgyöt (a fenti képen) bünteti külön:

„A lemondásig sértegetett egy igazgatóságba delegált szakértőnket, kirúgott két önkormányzati dolgozót, akik szerinte az MSZP-hez köthetőek. A koalíciós megállapodáson alapuló MSZP-s helyeket egyszerűen bosszúból elvette és azokat felosztotta, párbeszédes és momentumos delegáltat neveztetett ki, de a helyek nagyobb részét a fidesznek ajánlotta fel” 

– mondta Szilágyi Erika.

Nagyjából ezzel a harccal egy időben a kormánymédia alsó szintjét jelentő Kontrán kezdtek el megjelenni a lejáratónak szánt anyagok a terézvárosi ellenzékről, ezekből pár szép lassan felszivárgott a Mandinerbe is pár cikknyi anyag. Ezeket főleg az kötötte össze, hogy az MSZP-sek, főleg Bálint György álláspontját tükrözik, és olyan adatok szerepelnek bennük, amiket az MSZP képviselői kérdéseikre adtak ki korábban, de itt is előkerült a szikofanta szó.

A frakcióvezető álláspontja szerint elképzelhetetlen, hogy bárki is a kormánymédiához fordult volna közülük, azt viszont elismerte, hogy komoly feszültség van Bálint és Soproni között, amik néha látványossá válnak akár testületi ülésen is.

Persze ehhez nem kell semmit elismerni, hiszen jelenleg becsületsértési ügyük is van, amit idén szeptemberben tárgyalnak majd.

Zsarolás és egy furcsa meghívó

„Soproni Tamás nem válaszol a kérdéseinkre, a javaslatainkat vagy megfúrja vagy sajátjaként számol be róla, többször bebizonyosodott már hogy nem mond igazat, akár kerületek közötti egyeztetésekkel kapcsolatban sem. Ezek az ügyek pedig csak a testületi ülésen kerülnek elő, más egyeztetést nem tart. Nyilván fogalmazhatnánk diplomatikusabban az üléseken, de amikor a botrányos és gyanús ügyekre, a minden évben 100 millió feletti, és ebben az évben közel 180 milliós média büdzsére, az irdatlan alpolgármesteri fizetésekre, a semmiért milliókat bezsebelő cégekre nem kapunk választ, sőt időnként gúnyos jelzők, sértegetések érkeznek a kerület vezetésétől, az sajnos eszkalálja a vitát” 

– válaszolta az Azonnalinak Szilágyi arra, miért durvult el ennyire a hangnem az önkormányzatban.

A párt július elején tett ki Facebookra bizonyító erejűnek szánt képet arról, hogy az ellenzéki önkormányzati képviselők vígan söröznek a fideszesekkel, a bulira pedig egyedül őket nem hívták meg. A hely, aminek a teraszán készült a harminc méterre van a városházától, információink szerint pár órával egy testületi ülés vége után készült, amikor a politikusok egyszerűen kimentek munka után meginni egy sört. Az MSZP-s képviselő elmondása szerint egyébként erre a sörözésre őket is hívták, mivel nekik  „kicsit fura ez az új barátság a fideszesekkel”, ezért nem éltek vele. Azt külön kiemelte, hogy a sörözésre nem Soproni hívta őket.

A párt képviselői azt sérelmezték, hogy Soproni szerintük megzsarolta őket azzal, hogy ha nem zárják ki Bálint Györgyöt a frakcióból, az MSZP koalíciós megállapodás szerinti helyeinek elvételéről hoz be javaslatot és eléri, hogy a többség ezt megszavazza. Az MSZP nem engedte el a polgármesterrel valóban látványosan rossz viszonyban lévő Bálint kezét, ezért Soproni előterjesztése után tényleg kilőtték a párt külsős bizottsági tagjait, konkrétan kettőt, akik helyére a Párbeszéd és a Momentum emberei kerültek.

Ezt az MSZP a koalíció felrúgásaként értékelte, ami különösen furcsa helyzetet állított elő, hiszen ahogy írtuk, Soproni eleve nem gondolt rájuk a koalíció tagjaként az elmúlt hónapokban.

Az MSZP egyébként az üzengetésen túl is úgy viselkedett kicsit, mintha nem lenne a Terézvárost irányító koalíció része: nemrég egy helyi közös képviselő panaszára alapozva hívtak össze lakossági fórumot a egy mikromobilitási pontoknak hívott biciklitároló és rollerparkoló miatt (itt lehet hagyni a Lime-okat ahelyett, hogy össze-vissza hagyjuk őket az utcán). Ezeket a BKK társasházak elé tervezték, és az egyiket zavarta, hogy elveszt egy fél parkolóhelyet.

 

Emiatt az MSZP-s Szilágyi Erika szervezett lakossági fórumot, ráadásul a plakátokon hangoztatva, hogy Soproni Tamás is ott lesz a gyűlésen úgy, hogy neki erről egy nappal a lakógyűlés előtt küldött csak meghívót. A kifogásolt rollerparkolók helyét hónapokkal korábban határozták meg testületi ülésen. Önkormányzati forrásaink egybehangzó állítása szerint hasonló fajsúlyú ügyekből többoldalas levelezések születtek már Terézvárosban, miközben egyes próblémák tudatos felfújása nem kifejezetten a városvezetésben lévők dolga lenne, nekik ugyanis más eszközük is van már.

A helyi újság

Az, hogy a lakossági fórumra nemcsak Soproni és az alpolgármesterei nem mentek el,  de még a terézvárosi kerületi újság sem tartotta fontosnak tájékoztatni róla, akkora sebet ejtett, hogy Szilágyi májusban levélben kérte számon a kerületi újság már említett főszerkesztőjét, Csepregi  Botondot, amiért nincs elég kép az MSZP politikusairól az újságban, és úgy általában egyoldalúnak érzi a tájékoztatást, amire a főszerkesztő azt válaszolta, hogy a munkáját érintő kérdésekre nem válaszol, ameddig az MSZP-frakció nem kér tőle bocsánatot Bálint György nyilvánosság előtt többször is elhangzott sértő kijelentései miatt. 

Mivel a politikus nem elégedett meg a válasszal, ezért a Ferencvárosból már ismert megoldáshoz folyamodva a június 30-i testületi ülésen előterjesztést adott be rá, hogy azonnali hatállyal mentsék fel Csepregit a munkavégzés alól. Ezt végül nem vették napirendre soron kívül, ezt ugyanis az MSZP-frakció három tagján kívül még a Fidesz képviselői sem szavazták meg.

A helyzet azért érdekes, mert információink szerint a terézvárosi kerületi újság tényleg nem Soproni Tamás meghosszabbított kezeként működik, és a polgármester nem is igazán tud róla, hogy mi kerül a kéthetente megjelenő újságba.

Érdekesség, hogy a kerületi újsággal tulajdonképpen már a nulladik perctől baja volt az MSZP-nek: a főszerkesztő érkezése előtt három nappal épp Szilágyi indítványozta, hogy szervezzék ki a terézvárosi kerületi újság kiadását egy külsős cikknek úgy, ahogy azt Óbudán is tették. A javaslatot a DK is támogatta, végül nem ment át. Valószínűleg szerencsére, ugyanis Óbudán nemrég mondták fel a szerződést, miután a lap egy ideig egyáltalán nem jelent meg.

Az biztos, hogy most már az MSZP sem érzi magát a terézvárosi összefogás részének, és egyelőre nem is látni, hogy ez megváltozhat:  „Soproni Tamás sosem volt igazán az összefogás támogatója, a Momentumot tartotta az egyetlen ellenzéki pártnak. Most, hogy pártjában háttérbe szorult, Terézvárosban próbál a személyes érdekeit kiszolgálni képes taktikát érvényesíteni” – kritizálta a frakcióvezető Sopronit, hozzátéve, hogy szerinte ebben a helyi fideszeseknek is nagy szerepet szán.

Kérdéseinket feltettük Soproni Tamásnak is, aki csak annyit kívánt nyilatkozni, hogy a terézvárosi már MSZP azzal méltatlan arra, hogy a terézvárosiakat képviselje, hogy a MSZP-ből eltávolított Bálint Györggyel szolidarítanak továbbra is, szembe menve a központi párt akaratával.

KIEMELT KÉP: Szilágyi Erika és Soproni Tamás 2021-ben együtt tekintettek meg valamit (a kép Soproni Facebookjáról származik, a stickereket mi tettük rá).

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.