Ungár: a kormány a multik profitját védi a futár, a fodrász, a festő, a villanyszerelő, a pedagógus, a szociális munkás megélhetésével szemben

Papp László Tamás 2022-07-12 16:28:15
Az LMP frakcióvezetője szerint az Audi magyarországi leányvállalata több mint 4000 ezer milliárd forint nyereséget utalt haza az anyacégnek. Ez több, mint amennyi bevétel a KATA-ból valaha volt.

Megszületett a döntés. A mai napon a kétharmados kormánytöbbség alig 24 órával a beterjesztés után, szeptemberi hatállyal gyakorlatilag megszüntette a KATA adózást, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel minden felkészülés nélkül egy súlyos gazdasági válság közepén több százezer kisvállalkozót

– írja Facebook-posztjában Ungár Péter.

Ezzel egyszerre leszavazták azon költségvetési módosító javaslatunkat, amelyik visszaállította volna a társasági adó felső kulcsát, hogy a legnagyobb, legtöbb profitot termelő cégek vállaljanak kicsit többet a válság terheiből. Csak két adat: a MOL csak a tavalyi év utolsó negyedévében 300 milliárd forintos profitot termelt, ami több, mint a KATA-ból befolyó éves bevétel. Az Audi magyarországi leányvállalata pedig már több mint 4000 ezer milliárd forint nyereséget utalt haza a német anyacégnek. Ez több, mint amennyi bevétel a KATA-ból valaha volt a magyar költségvetésnek.

Ezeknek a cégeknek az elmúlt években évről évre csökkentette az adóterhét a Fidesz,

és még most a válságban sem volt hajlandó növelni

– fogalmazott a zöld párt frakcióvezetője.

Vannak a szavak, és vannak a tettek: ma az utóbbival bizonyította be a Fidesz és a KDNP frakciója, hogy Magyarországnak olyan kormány van, amelyik a multinacionális cégek profitját védi a futár, a fodrász, a festő, a villanyszerelő vagy a pedagógus és a szociális munkás megélhetésével szemben. Nekem meggyőződésem, hogy a magyar emberek többsége ezzel nem ért egyet. Nem kéne nekünk ellenzéki politikusoknak újra megtenni azt a szíveséget, hogy újra olyan dolgokról beszélünk, ahol a többség a Fidesszel ért egyet. Ahogy kellő szerénységgel most azt is be kell látnunk, hogy most sokkal inkább a nagyon is létező társadalmi felháborodás mögé és nem elé kell állnunk. Mi az LMP-ben így fogunk eljárni

– zárta bejegyzését Ungár.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.