Parragh László: a kata "fenntarthatatlanná" vált

Nagy Donát 2022-07-12 08:10:55
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint azért kell lóhalálában kivezetni az adónemet, mert azzal trükköztek a kisvállalkozók.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) egyetért abban a kormánnyal, hogy a kisadózó vállalkozók tételes adózása a jelenlegi formájában fenntarthatatlanná vált, mondta Parragh László a Világgazdaságnak. 

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénymódosítást hétfőn délben nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, kedden pedig már szavaznak is róla.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI/MTVA

Parragh László megjegyezte, hogy az MKIK várja a végleges döntést, és nem dolga minősíteni a politikai akaratot. A lap kérdésére kizárta, hogy a kata tervezett módosítása még puhulna,

a parlament kivételes sürgősségi eljárás keretében tárgyalja az előterjesztést, majd szavaz is róla.

Az MKIK kalkulációi szerint az új törvény hatására a mintegy 450 ezres katás adózói kör nagyon jelentősen lecsökken. Parragh szerint a magyar találékony, lesznek ötletek és tippek, de számos olyan adónem létezik, amely átveheti a kata szerepét.

A most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról

– mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Parragh László emlékeztetett rá, hogy a kata átalakításának az az alapszituációja, hogy egyre többen ismerték fel, hogy a katát választva kedvezményesen kerülhető ki a közteherviselés.

Pedig nem csalás történt, hiszen egy kiskapu kihasználásáról van szó. Aki egyáltalán élt ezzel, logikusan tette.

Ha engedik, hogy közterhek nélkül, vagy minimális közterhekkel egyre többen jelenjenek meg, így pedig egyre kevesebben legyenek tényleges munkavállalók, azzal egy idő után megborul az adórendszer

– emelte ki Parragh.

A tervezet szerint szeptembertől él az új kata törvény.

Szerintünk az év közbeni átállás mindig többet visz, mint amennyit hoz. De ha a kormány így dönt, a szereplők igazodni fognak ehhez

– mondta Parragh, aki szerint ősz elejére a szükséges adminisztráció minden további nélkül elvégezhető, a könyvelők egy perc alatt ennek eleget tudnak tenni különösebb költségvonzat nélkül. Az már más kérdés, hogy annak, aki a bevételeit az idén katás adózás mellett tervezte, annak most újra elő kell vennie a kockás papírt.

Címlapkép: MTI

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.