Augusztusban hiány lehet az üzemanyag

Farkas Bazsi 2022-07-10 19:57:00
Erről a MOL vezérigazgatója, Hernádi Zsolt beszélt.

A Heti Napló vendége volt Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója, aki többek között beszélt az üzemanyag helyzetről is. 

Régen túl vagyunk azon a ponton, ahol még tartható lenne a 480 forintos literenkénti ársapka - mondta. 

Az ársapka megjelenésével már eddig is fogyasztás növekedés következett be. Ehhez társul az, hogy Ukrajában megsemmisítették a finomítókat, Schwechaton leállt a finomító és Pozsonyban is problémás a finomítás.

A MOL vezér beszélt arról is, hogy az import megszűnt, egyedül az ÖMV hoz be a saját kútjaihoz üzemanyagot. Magyarországon pedig a benzinkutakhoz került dízel üzemanyag 15%-a eddig is import volt. 

A cégvezető felhívta a figyelmet, hogy augusztusban a százhalombattai finomító részleges leállása miatt - amire karbantartás miatt lesz szükség - biztos, hogy hiány fog fellépni. Ilyenkor ugyanis előre szoktak termelni, azonban az ilyenkor szokásos mennyiség mindössze ⅓-a áll rendelkezésre. 

Biztos, hogy az állami stratégiai készletből kell kérnünk - mondta Hernádi.

Aki azt is hozzátette, hogy ezt a készletet is vissza kell pótolni, ez azonban már nehéz feladat lesz. 

Hernádi arról is beszélt, hogy az üzemanyag áremelés nem a háborúval kezdődött, az ágazatban már az ukrán-orosz háború előtt emelkedni kezdtek az árak. 

Szólj hozzá!

Szombathelyen és Észak-Vasban eddig 6 jelöltet vett nyilvántartásba a választási iroda

Dél-Vasban egyelőre 5 jelölt adta le a szükséges 500 aláírást.

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat.

Amikor a sport valóban összeköt - Lélekmozgató Programot rendeztek Győrben

Érzékenyítés, közösség és közös élmények a Magyar Parasport Napjához kapcsolódva.

Hóeltakarítás helyett féldisznó lógott egy kőszegi munkagép markolójáról

Eddig sem a városgondnokság, sem a polgármester nem válaszolt arra, hogy mi is történt szombaton, amikor 36 centis hóval kellett volna megbirkózniuk.

Egészségügyi PPC hirdetések: Miért fontosak?

Az internet lehetőségei szinte korlátlanok, és az online hirdetések kiemelt helyet foglalnak el ebben.

Lázár János szerint a győri fórumán megjelent tüntetők szarháziak 

Még az a szerencse, hogy a miniszter szerint nem kellene hergelni a kampányban.

Kiléphet az emberiség a biztonságos klímatartományából

Egy friss tanulmány szerint a jelenlegi felmelegedési pálya olyan éghajlati állapot felé visz, amelyhez hasonlót a Föld több tízmillió éve nem tapasztalt.

Vojvoda helyett Váradi került be a férfi kosárlabda-válogatott keretébe

Sérülés miatt nem tud Vojvoda válogatott mezt húzni.

Figyelmetlen kerékpáros okozott súlyos balesetet egy Győr közeli kisvárosban

Motorossal ütközött, aki a baleset következtében maradandó fogyatékossággal járó súlyos fejsérüléseket szenvedett.

Magyar Péter kvázi kimondta: aki nem rájuk szavaz, az a Fideszt tartja hatalomban

Vajon a DK, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt magára veszi az üzenetet?

Nem sok mindenben értünk egyet a Győr+ Médiával - de ebben igen

Politikai viták ide vagy oda, a fenyegetés vörös vonal - véleménycikk.

Beruházási mélyponton az ország - ebből egyhamar nem lesz gazdasági fordulat

A KSH friss adatai szerint harmadik éve csökken a beruházások volumene Magyarországon.

Egy apró gesztussal most hatalmas örömet okozhatsz Győrben

Kedves figyelmesség-kampány indult a városi szociális intézményeinek hölgy ügyfeleiért.

Baleset történt a tavalyi győri Szent László napon

Egy gyerek arcába repült egy buzogány feje.