Tiltott állatviadal miatt ítélt el nyolc ember a bíróság

Fehér Buda 2022-07-06 19:30:48
Saját maguk tenyésztettek és képeztek ki kutyákat a viadalokra.

Tiltott állatviadal szervezése miatt nyolc embert ítélt - nem jogerősen - hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán. Gunyecz Zoltán, a Nyíregyházi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, társtettesként elkövetett tiltott állatviadal szervezésének bűntette, tiltott állatviadal szervezésének vétsége és állatkínzás bűntette miatt az első-, a másod-, a negyed- és az ötödrendű vádlottat egy év - végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, míg a harmadrendű vádlottat ugyanezen vádpontok alapján nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte.

Az ügy hatodrendű vádlottját társtettesként elkövetett tiltott állatviadal szervezésének bűntette és bűnsegédként elkövetett állatkínzás bűntette miatt hat hónap - végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. A hetedrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett tiltott állatviadal szervezésének vétsége miatt három évre próbára bocsátották, a nyolcadrendű vádlottat pedig társtettesként elkövetett tiltott állatviadal szerevezésének vétsége és társtettesként elkövetett állatkínzás bűntette miatt 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

A vádlottak állatviadalra tenyésztettek és képeztek ki kutyákat. Az állatokat speciális futópadon futtatták, rövid, különösen vastag, súlyos láncon tartották és téttel nem bíró állatviadalokon más kutyákkal összeengedve próbálták ki. Alultápláltság, soványság, dehidratáltság miatti rossz általános állapotuk már önmagában is alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását és pusztulását okozza - ismertette Gunyecz Zoltán. A vádlottak nagy része kutyás körökből ismerte egymást és amellett, hogy részt vettek állatviadalokon a kutyáikkal, rendszeresen szervezték azokat, ezek részletszabályairól pedig előre megegyeztek. Például a 2020. november 28-án tartott állatviadalra a hatodrendű vádlott nézőként érkezett, de végül a második meccsen bírói feladatokat látott el az állatok küzdelme során. A másodrendű vádlott által kiképzett és tenyésztett kutyák gondozásában rendszeresen segített neki testvére is, a harmadrendű vádlottat pedig élettársa segítette, akinek szintén tudomása volt arról, hogy a kutyákat állatviadal miatt tartják.

Az ügyészség, illetve a vádlottak és védőik egy része három nap gondolkodási időt tartott fenn, így az ítélet nem jogerős.

Címlapképünk illusztráció.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.