A kutyák két különböző alkalommal, 40 és 14 ezer évvel ezelőtt, és más-más régióban fejlődtek ki a farkasokból - állítják brit kutatók, akik 72 olyan szürke farkas (Canis lupus) genetikai örökségét vizsgálták, amely az elmúlt 100 ezer évben élt Európában, Szibériában és Észak-Amerikában.
A londoni Francis Crick Intézet Pontus Skoglund vezette 81 fős kutatócsoportja szerint az európai, kelet-ázsiai, amerikai és szibériai kutyák a kelet-eurázsiai szürke farkasok leszármazottai, míg az Afrikában és a Közel-Keleten élő kutyák legalább felerészt délnyugat-eurázsiai farkasokból fejlődtek ki.
A Nature című tudományos folyóiratban szerdán publikált kutatás szerint hajdan, a késő pleisztocén korban az egyes farkaspopulációk genetikai öröksége kevésbé tért el egymásétól, mint a maiaké.
Sok más nagy emlőstől eltérően a farkasok túlélték a jégkorszakokat és az alacsony hőmérséklet ellenére is benépesítettek csaknem minden szárazföldi területet az északi féltekén. A tudósok szerint a fennmaradást az IFT88 nevű gén egy bizonyos változása segítette elő, de hogy milyen módon, az nem ismert. A farkasokból végül valamikor kifejlődtek az első kutyák. Ennek pontos körülményei nem ismertek, és e kutatás során sem sikerült lokalizálni a pontos elődpopulációkat - írják a kutatók a Nature-ben.
Mindazonáltal az kiderült, hogy a kutyák kétszer, egymástól elkülönülve alakultak ki farkasokból. Elsőként Eurázsia keleti részén ment végbe háziasodás, amelynek során a korai kutyák kifejlődtek Szibériában, Észak- és Dél-Amerikában, Kelet-Ázsiában és Európában. Másodjára a Közel-Keleten és Afrikában ment végbe evolúció, ahol a kutyák genetikai állományuk felét egy másik farkaspopulációtól örökölték, egy olyantól, amely leginkább a mai délnyugat-eurázsiai farkasokkal mutat rokonságot.
