BL-csapathoz szerződhet át Tóth Milán a Haladástól

Nagy Donát 2022-06-25 17:34:49
A Sturm Graznál folytathatja pályafutását.

Az osztrák ezüstérmes, ezzel BL-induló Sturm Graz megállapodott az NB II-es Haladás csatárának, Tóth Milánnak az átigazolásáról, írja a Nemzeti Sport klubközeli, külföldi és magyar forrásokra hivatkozva.

A 20 éves játékost így kivásárolja a tavaly januárban aláírt, 2023-ig szóló megállapodásából az osztrák egylet.

A lap szerint Tóth már vasárnap utazhat orvosi vizsgálatra Ausztriába, ami után a szerződését is aláírhatja.

A hírrel kapcsolatban a játékos ügyeit intéző, linzi székhelyű Perfootmance GMBH ügynökséget képviselő Haisza Viktor menedzser sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az értesülést.

Tóth 20 évesen remek idényt produkált az NB II-ben, 34 meccsen 11 gólt és négy gólpasszt jegyzett. A másodosztályban 2019 őszén mutatkozott be, de tavaly vált fokozatosan alapemberré Szombathelyen, és az előző idényben már a vasiak legeredményesebb játékosának bizonyult. Öccse, a 18 éves Tóth Balázs egyébként már 2020 óta Ausztriában játszik, jelenleg a Red Bull Salzburg fiókcsapatának, a másodosztályú Lieferingnek a kapusa, írják.

A Strum Graz a 2021–2022-es idényben a Salzburg mögött második helyen végzett az osztrák Bundesligában, így indulhat a Bajnokok Ligájában, s a selejtező harmadik körében, augusztusban kapcsolódhat be a sorozatba a nem bajnoki ágon.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.