Kormányhatározat van róla, már utaznunk kellene Navracsics Tibor álmán, a balatoni körvasúton

Farkas Bazsi 2022-06-22 20:19:00
Szeretné körbevonatozhatóvá tenni a Balatont – mondta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek. 2016-ban a kormány egyszer már határozott erről, de a fejlesztés – sok mással együtt – azóta sem valósult meg. Az elektromos katamaránokat is 2022-re ígérték a tóra, egyelőre ezekből sem látni egyet sem.

„Titkos vágyaim vannak, ilyen például annak megteremtése, hogy körbevonatozható legyen a Balaton. Ez turistalátványosságként is kiváló lehetőségeket rejtene magában, éppen úgy, ahogy Budapesten a 2-es villamos, amelynek az útvonalán megcsodálható panorámát a helyieken kívül évente több millió turista is élvezi. Ha ennek megvalósulását elérni nem is tudom a hivatali időm alatt, bízom benne, hogy legalább közelebb jutok hozzá”

– mondta a Magyar Nemzet szerdán megjelent számában Navracsics Tibor - amelynek apropóján az Azonnali írt cikket.

A frissen kinevezett területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szavai azért meglepőek, mert a Balatonnak mostanra már körbevonatozhatóvá kellett volna válnia.

Erről egy kormányhatározat is született 2016-ban, amiben még a 2014-2020-as uniós költségvetés terhére az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében csoportosítottak forrásokat a tó menti vasúti fejlesztésekre, például a Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy szakasz felújítására vagy a Szabadbattyán Aszófő szakasz villamosítására, ezen kívül a balatoni vasútállomások rekonstrukciójára és a központi forgalomirányítás kiépítésére.

A több egymástól különálló fejlesztés összeérésével jött volna létre a körvasút,

ez azonban máig nem készült el, nem utazhatjuk körbe a Balatont.

Mivel az említett operatív programból 2023-ig lehet fejlesztéseket megvalósítani, Navracsics Tibor szavai alapján már biztosan nem az IKOP és az említett 2016-os kormányhatározat alapján zajlik majd a körvasút kiépítése. (Ő egyébként ebben az időszakban uniós biztos volt.)

Pedig Lázár János 2016 szeptemberében még diadalittasan jelentette be egy kormányinfón, hogy megvan a pénz a körvasút fejlesztésére.

Egy évvel később a Balatonipolgar.hu oldal azt írta: „Balatoni körvasút: a déli parton indul a munka”. Aztán egy darabig nem lehetett hallani az ügyről, majd 2020 októberében a Magyar Nemzet már ismét arról írt, hogy „újra napirenden a balatoni körvasút”, a cikkben úgy fogalmaznak,

„éppen száz éve, hogy egy, a tó jövőjét tervezgető társaság felvetette a balatoni körvasút gondolatát, ám 2016-ig kellett várni ahhoz, hogy a legnagyobb hazai üdülőkörzet rövid távú turisztikai fejlesztési tervébe belekerüljön a Balaton körbe vonatozásának megvalósítása. A régió közlekedésfejlesztési stratégiájában is prioritásként szerepel a tavat körülölelő vasút megépítése, amelynek üteme az elmúlt két évben lényegesen felgyorsult – derült ki a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) online konferenciáján elhangzott beszámolókból”.

A körvasútnak egyébként még Wikipedia oldala is van, tehát bárki nagyon könnyen információkhoz juthat róla.

Az itt feltüntetett 2016-os kormányhatározat a vasúti fejlesztés mellett még számos a tóhoz kapcsolódó fejlesztést előír, többek között Keszthely, Siófok és Balatonfüred számára elektromos autóbuszok beszerzését, egy e-kerékpár rendszer kiépítését, ezek szintén nem valósultak meg.

Szerepel a határozatban az elektromos meghajtású hajók beszerzése is. Ezeket a szlovákiai Komáromban gyártják és elvileg szintén idén kellene forgalomba állniuk, de ez sem történt meg eddig.

Kérdéseinkkel kerestük a 2016-ban felelős minisztériumnak kijelölt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogutódját, a Technológiai és Ipari Minisztériumot, a szintén felelős Magyar Turizmus Zrt.-t, valamint Navracsics Tibort is, válaszaikat közölni fogjuk.

Címlapfotónk illusztráció. Forrás: mav.hu.

Forrás: Azonnali

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.