Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést

Fehér Buda 2022-06-21 10:40:19
Elsősorban azok kötnek vagyonjogi szerződést, akik nem az első kapcsolatukban élnek, vagy jelentősebb vagyonnal rendelkeznek.

Egyre többen kötnek házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést, hogy tisztázzák vagyonjogi viszonyaikat, tavaly kilenc százalékkal több ilyen dokumentum került nyilvántartásba mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel.

A MOKK közleménye szerint elsősorban azok kötnek vagyonjogi szerződést, akik nem az első kapcsolatukban élnek, vagy jelentősebb vagyonnal rendelkeznek. Egyre többen szerződnek azonban azért is, hogy elkülönítsék az egyik fél vállalkozását érintő adósságot, és ezzel egy probléma esetén megóvják a közös családi vagyon egy részét.

Ugyanakkor - mint írták - sok megállapodás nem szerepel a nyilvántartásban, így viszont harmadik féllel - például egy bankkal - szemben nem feltétlenül hatályos. A MOKK felhívta a figyelmet, hogy érvényes házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződést kizárólag közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaltan lehet kötni, az otthon, egymás között írt megállapodás akkor is érvénytelen lesz, ha azt tanúk is aláírták.

A vagyonjogi szerződést a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába lehet bejegyeztetni. Ugyanis egy szerződés harmadik féllel, például egy bankkal szemben, csak ezután hatályos, vagy akkor, ha a házastársak bizonyítják, hogy a harmadik személy a szerződés fennállásáról és annak tartalmáról tudott vagy tudnia kellett - írták. A MOKK közleménye szerint a bejegyzést a házastársak, illetve élettársak személyesen kérhetik a lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerint illetékes vagy a szerződést közjegyzői okiratba foglaló közjegyzőtől.

Régebbi házassági vagyonjogi szerződés is bejegyeztethető a nyilvántartásba, amennyiben az megfelel a hatályos jogszabályok szerinti kritériumoknak - olvasható.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.