Vas megyében féltucat időközi választás lesz vasárnap

Papp László Tamás 2022-06-20 16:58:41
Lentebb kiderül, hol járulhatnak az urnákhoz június 26-án.

Vas megyében hat településen tartanak vasárnap időközi választást, négy községben polgármestert, két városban pedig egy-egy önkormányzati képviselőt választanak

– írja az MTI.

Kemeneskápolnán 2020-ban feloszlatta magát a képviselő-testület, az időközi választáson pedig szavazategyenlőség alakult ki, így meg kell ismételni a voksolást, amelyre a koronavírus-járvány miatt csak most nyílt lehetőség. Balás Endre, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy vasárnap csak egy jelöltre szavazhat majd a 99 választópolgár, a független Csekéné Hóbor Kornélia Ilonára, aki 2019 óta vezeti a községet.

Telekesen négy független jelölt indul az időközi polgármester-választáson: Ferencz Csabáné, Kálmán István, Koller Ferencné és Osvald Zoltán - közölte Babos-Szőllősy Gabriella aljegyző. Hozzátette: a választói névjegyzéken 408-an szerepelnek.

Bozsokon az előző polgármester, Darabos Béla (független) tavaly áprilisban bekövetkezett halála miatt kell időközi választást tartani. A polgármesteri tisztségért egyetlen jelölt indul, a független Banga Anikó. A választói névjegyzéken 305-en szerepelnek - ismertette az MTI-vel Zalán Gábor körjegyző.

Porpácon négy független jelölt - Kutasi Krisztián, Süle Ernő, Schimmerné Schweiger Katalin és Borbély Balázs - közül választhatnak polgármestert vasárnap - tájékoztatott Erdős Katalin, a helyi választási iroda helyettes vezetője.

Kőszegen egy helyi képviselő, Kiss Zoltán (Fidesz-KDNP) lemondása miatt kell időközi önkormányzati képviselő-választást tartani - közölte Zalán Gábor. Csíki István a Fidesz-KDNP, Bányai Németh Gábor a Momentum Mozgalom, Giczy János pedig a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként indul a választáson. A választói névjegyzékben 1234-en szerepelnek.

Sárváron két szavazókörben 1535-en adhatják le voksukat, Németh Róbert a Fidesz-KDNP színeiben, Farkas János pedig függetlenként indul a képviselőségért. Azért kellett kiírni a választást, mert a korábbi képviselő, Szabó Gyula (Fidesz-KDNP) elhunyt - ismertette Erdős Katalin.

(A sárvári választasról hamarosan részletesebb anyagot is közöl portálunk.)

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.