Nagyon kell majd vigyázni a természetre az Őriszentpéter és Zalalövő közé tervezett kerékpárút építőinek

Nagy Donát 2022-06-20 06:25:50
Elfogadták az Őriszentpéter és Felsőjánosfa közti szakasz előzetes vizsgálati dokumentációját, szigorúak lesznek a környezetvédelmi megkötések.

Szépen halad az Őriszentpéter és Zalalövő közé tervezett kerékpárút projektje, legalábbis ez derül ki a Zöldhatóság honlapjára feltöltött dokumentumokból.

Ugyanis masszív elképzelések vannak arra, hogy egész Vas megyét behálózzák a bicikliutak.

Fotó: vasmegye.hu

A friss határozat szerint az Őriszentpéter – Felsőjánosfa szakasz építésekor nem feltételezhető jelentős környezeti hatás. Az említett nyomvonal egyébként több helyen is a már meglévő vasúti töltésen fog haladni. A kerékpárút Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz – Kisrákos – Hegyhátszentjakab – Felsőjánosfa településeket érinti, a tervezett hossza 11 és fél kilométer.

Papíron nagyon szigorúan veszik majd a természet bolygatását. A nyomvonal által érintett körülbelül 500 egyed szártalan kankalint például a munka megkezdése előtt át kell telepíteni.

De a gyepeken parkolni, munkagépekkel mozogni, anyagokat, földet deponálni, egyéb hulladékot átmenetileg is tilos lesz elhelyezni.

Amennyiben a célterület semmiképpen nem közelíthető meg más útvonalon, a munkagépek mozgását a természetvédelmi kezelő által kijelölt, lehatárolt, szűk sávban kell megoldani, méghozzá száraz időben a talaj kímélete érdekében.

De egyéb megkötések is vannak. A dokumentum szerint a keletkező gödröket minél hamarabb be kell temetni, és

amennyiben kétéltűek, egyéb állatok rekednek benne, gondoskodni kell kimenekítésükről.

A leírásban külön kitérnek a vízfolyások védelmére, ilyen helyeken ugyanis a munkagépek karbantartása, mosása, olajcseréje és még a tankolása is tilos! Havária (munkagépek meghibásodása, felborulása következtében üzemanyagok, kenőanyagok környezetbe jutása) esetére a helyszínen készenlétben kell tartani a kárelhárításhoz szükséges általános eszközöket, vízzáró konténert, lapátot, felitató anyagot.

Az építkezésre csak nappal lesz lehetőség, a földmunkákat pedig folyamatosan felügyelnie kell egy régészeti munkatársnak.

A Vas Megyei Önkormányzat megbízásából készült összefoglaló alapján a szakasz az úgynevezett középtávon megvalósítandó projektek közé tartozik. A finanszírozást tekintve jelenleg arra mutatkozik nagyobb esély, hogy a komolyabb beruházásokhoz hasonlóan ezeket a kisebb fejlesztéseket is Európai Uniós vagy központi költségvetési támogatásból lehet megvalósítani, tekintve, hogy a magyar önkormányzatoknak nemigazán van pénze.

Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.